Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

lentőség szempontjából, egy szintre hoztak a szó problémájával .

A nemzeti nyelv, a nép megismerési tapasztalatának évszázados kincsestára a megfigyelések, a természeti és társadalmi jelenségek általánosításából alakult ki.

Hiszen "gondolatok nem léteznek a nyelvtől elszakítva" (Marx).

Véglegesen leleplezték azt az idealista tézist, amely szerint a nyelv nem más, mint a gondolatok bilincse, hogy létezhet, sőt elsődleges lehet a beszédnélküli, elvont gondolkodás. A szovjet rendezők és szinészek feladata, hogy a maga teljes komolyságában felismerjék a drámai művészetben a szó jelentőségét.

Sztanyiszlavszkij módszere arra irányul, hogy a színpadon csak úgy, mint az életben, az emberek egymás közötti szóbeli érintkezése cselekvő, aktiv folyamat legyen, hogy a szinpadi szó mindig céltudatos, produktiv, energikus és akarattal teli legyen, hogy a szó, amely a színpadról elhangzik, egyben mindig cselekvés legyen.

A A A

Sztanyiszlavszkij tanítása a fő feladatról és az átfogó cselekvésről alapvető a színész drámai alakká való átlényegülésének folyamatával. "A fő feladatból született meg az iró müve és erre kell irányulnia a színész alkotó munkásságának is"17 mondja Sztanyiszlavszkij.

Nem elég azonban, ha csak meghatározzuk a szerző fő feladatát. Arra van szükség, hogy a színész számára is kialakuljon egy ilyen fő feladat, amely párhuzamos az iró gondolatával, "... de feltétlenül visszhangot kelt magának az alkotó színésznek lelkében. Ez az, ami nem formális, hanem valódi, eleven, emberi, közvetlen átélést hozhat létre. 1

1^A színész munkája, 358. p.- 21 -