Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

lyamatbaa, CsernlsevszkiJ azt mondotta, hogy "a lényeg a költi! tehetségben, az úgynevezett alkotó képzelőerőben rejlik", Sztanyiszlavazkij pedig határozottan állította, hogy az alkotás a költő, a rendező, a szinéaz,a díszlettervező és a többiek képzeletével kezdődik.

Az első lépés azon az utón, amelynek végén a színész közel kerül az általa játszott alakhoz, az előadónak az a képessége, hogy felkeltse önmagéban az alkotó természetet, hogy lendületbe hozza képzelőerejét, amely azután a színdarab helyzete által sugalmazott, az általa feltételezett körülmények irányában kezd működni. Sztanyiszlavszkij feltárta, hogy ebből a szempontból a legjobb és leghatásosabb iránytű, ahogyan ő mondotta, a varázslatos "ha", vagyis az elképzelt igazság, amelyben a színész éppoly őszintén, sőt még nagyobb őszinteséggel képes hinni, mint a valóságos igazságban. Ez a "ha" azonnal elvezeti a szinészt a reális világból a képzelet világába, abba a világba, amelyet az iró teremtett, s amely nem magát a valóságot, hanem annak költői érzékelését mutatja.

Sztanyiszlavazkij azt mondotta, hogy ez a "ha" nem kategorikus forma, nem parancs. Ez a "ha" semmit sem állit és semmi mellett sem tart ki következetesen, ezért természetszerűen semmire sem kötelezi a szinészt. Csak azt kérdezi: "mi lenne, ha..." Abban a pillanatban azonban, amint a színész válaszolni akar a "ha" által felvetett kérdésekre,máris kénytelen megmozgatni képzelőerejét; az nekilendül, s akkor aztán megkezdődik az a belső mozgás, amely a színész alkotó folyamatának kezdetét jelenti.

így tehát ez a bizonyos "ha" lökést ad a szinész képzelőerejének. Maga a képzelőerő azonban nem szabad; korlátozzák a színdarab "feltételezett körülményei" és ezeknek a körülményeknek keretei között mozog. Sztanyiszlavazkij elvetette a szinész vak, ösztönös, irányítás nélküli képzelőerejét, amely csak eltávolít a drámai műben rejlő életanyagtól. Azt mondotta: "Ez a ,ha’ mindig csak megindítja,

16