Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

színpadi momentum cselekvési rugóinak helytelen értékelésével. Azt kívánta, válaszoljanak a növendékek arra, milyen az egész monológ átfogó cselekvése, milyen helyet foglal el ez a monológ elmondásakor ás nem ál-e Othello lelkében az adott pillanatban két tempóritmus: egy belsó ás egy külső. Az egyik, amely Othello igazi érzelmeit fejezi ki, s a másik, a külsőleg nyugodt, amely elrejti ezt az izgalmat.

E kérdések fényében a technikai tudatlanság szégyenletesnek ás kellemetlennek tűnt és a növendékekben s a pedagógusokban megérlelődött az a vágy, hogy legyőzzenek minden nehézséget, mert világos volt, hogy igazi technika nélkül nem lehet végrehajtani a művészetben azokat a nagy feladatokat, amelyek elé Sztanyiszlavszkij állított bennünket.

A beszédtechnikáról szólva, amelyre feltétlen szükségünk van, ha különféle szerzők darabjait akarjuk bemutatni - példaként Gorkij, Beaumarchais, Csehov, Molière darabjait sorolta fel Sztanyiszlavszkij, és arról beszélt, hogy minden drámairó stilusa rendkívül gondos figyelmet igényel.

"Az a bajunk, hogy sok színésznél nincs eléggé kidolgozva a beszéd Jó néhány fontos eleme; egyrészt a hajlékonyság a lassú, csengő zengzetesség, másrészről pedig a gyorsaság, a szavak könnyed, pontos és pattogó kiejtése.

Sztanyiszlavszkij szomorúan állapítja meg, hogy az esetek többségében természetellenesen hosszú szünetekkel állunk szemben a szinpadon, a szünetek közötti szavakat pedig természetellenes gyorsasággal mondják el, pedig állandó hangfüzért kellene teremteniük, amely szinte hullámozzék és daloljon, s csak akkor teremthetnek kifejező, lassú beszédet. Még ritkább azonban, amikor a színész képes jól hadarni.

^A szinész munkája, 586. p.- 154 -