Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

lebilincselnek az események, hogy pillanatokig szinte mozdulatlanságba dermed.

"U-ugy! - mondja végül is Besszemenov és szinte gépiesen ismétli Tyetyerev kórusszerü szavait: - Valóban... nagyon egyszerű!"

Besszemenov még nem tért magához a megrázó újdonságtól, még nem tudja, hogyan reagáljon és mintegy időhúzásként megszokott fogásához menekül, vagyis a mindenki által megbántott szenvedőt játssza.

Hallgatni fog, egyetlen szót sem fog szólni. Ha az ő tanácsaira nincs szükség, senkire sem erőlteti rá őket.

Ez a hallgatási elhatározás azonban meghaladja Besszemenov erejét. A sértődöttség és a harag, amelyet el szeretett volna fojtani, percről percre erősebben lobban fel és már nem képes visszatartani önmagát a szemrehányásoktól.

"...Nem mondhatnám, hogy valami szépen hálálod meg az én kenyeremet, sómat... Alattomban élsz..." - mondja.

És Nyil válaszára, hogy Besszemenovnak nincs mit a szemére vetnie, mert azt a kenyeret és sót mindig munkával fizette meg és ezentúl is megfizeti és hogy soha nem élt alattomosan, hanem mindig nyíltan élt és úgy is fog élni, hogy régóta szereti Polját és ezt senki előtt nem titkolta - Besszemenov nagy erőfeszítéssel, Gorkij megjegyzése szerint még mindig tartózkodóan, még mindig arra törekedve, hogy visszatartsa önmagát, igy szól: "Úgy, úgy! Nagyon jól van. Nos, kérem. Házasodjatok össze. Mi nem leszünk akadályozói." És azonnal,újból elveszítve önuralmát, képtelen visszatartani magát a legfontosabb, ahogyan ő érzi, központi kérdéstől:

"Csakhogy miféle tőkéből fogtok majd megélni? Mondjátok el, ha nem titok."

"Dolgozni fogunk - válaszol Nyil. - Áthelyeztetem magam a fütőházba... Ő pedig... neki is lesz munkája... ezentúl is megkapják majd tőlem havonta a 30 rubelt."- 147 -