Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

A feszült belső tempóritmus, amely a várakozást jellemezte, amikor Besszemenov állhatatosan követelte a választ, élesen megváltozik azután, ahogy azt a választ megkapta.

Gorkij hosszas szerzői utasitásban Írja le, milyen benyomást keltenek Nyil szavai a jelenlévőkben.

"Besszemenov csodálkozva néz rá és Poljára, a leveseskanál kezében a levegőbe mered. Akulina Ivanovna szintén dermedten ül. Tyetyerev maga elé mered és kényszeredetten hunyorog. Térdén fekvő kezefeje remeg. Polja mélyen lehajtja fejét."

Amint látjuk, a szerző elképzeli, hogy az adott esemény, vagyis Nyil leánykérése annyira megrázza Besszemenovékat és Tyetyerevet, hogy egy időre külsőleg szinte mozdulatlanokká válnak. Besszemenov még azt sem veszi észre,hogy kanalát a levegőben tartja. Figyelmét osztatlanul leköti az újdonság, amelyre belsőleg annyira nem készült fel, hogy időre van szüksége, mig feltalálja magét az uj, rázúduló események közepette.

Hogyan lássunk neki e jelenet belső és külső tempóritmusának helyes elsajátításához?

A külső tempóritmust eleve adottá teszi maga a szerző. Besszemenov megdermedt abban a helyzetben, amelyben Nyil szavai érték.

A szereplő belső tempóritmusa azonban a végletekig feszült. Agyában valóságos gondolatvihar kavarog: "Nem vettem észre! Hát hogyan? És Tatjána? Hiszen vonzódik Nyílhoz, hogyan helyezheti ez az ember a szegény Polját az én lányom elébe? Én meg még azt gondoltam, hogy boldoggá teszem azzal, ha hozzáadom a lányomat. Hogy merészelte? Hogy merészelhették? Hálátlanok! Egész életükben etettem,itattam..." stb., stb.

Minden színész, aki Besszemenov szerepét játssza, a maga módján hozza majd létre saját belső monológját, ellenkező esetben nem érti meg, mit jelent, ha valakit annyira- 146 -