Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Képzelje el, hogy először olvas egy könyvet. Nem tudja, hogyan fogja továbbfejleszteni gondolatát a szerző. Az ilyen folyamatból hiányzik a perepektiva és az elolvasottakból csak a legközelebbi szavakat, mondatokat érzékeli. A szerző vezeti az olvasót és fokozatosan feltárja saját perspektíváját.

A mi művészetünkben a szinész nem dolgozhat perspektíva és végcél nélkül, nem dolgozhat a fő feladat nélkül; ellenkező esetben ugyanis senkit sem késztethet rá, hogy meghallgassák őt. Ha azonban minden mondatban befejezi a gondolatot, a beszédnek miféle perspektívájáról lehet szó?Majd ha befejezi a gondolatot, akkor tegyen olyan pontot, hogy megértsem: valóban befejezte ezt a gondolatot.

Képzelje el képletes módon azt a pontot, amelyet szavaimban egy egész gondolatsor végére teszek. Képzelje el, hogy felmásztunk egy igen magas sziklára, amely egy feneketlen szakadék felett tornyosul, felemeltünk egy nehéz követ és lehajitottuk a mélybe.

Hát ilyen pontot kell tenni a gondolat b e f e j e - zésekor.

Sztanyiszlavszkij az egyik előadáson a lélektani szünetről beszélt és a következő példát említette:- Tegyük fel - mondta -, hogy holnap hosszú szünet után Famuszovot fogom játszani és két ember kivételével meghivom az egész évfolyamot az előadásra. Azok a növendékek nem jöhetnek el, akikkel fegyelmezettség szempontjából elégedetlen vagyok. Maga nem jön el - fordult szigorúan a legfegyelmezetlenebb diákhoz -, és ...maga sem - fordult egy igen tehetséges növendékhez, aki nemrégiben életében először elkésett az előadásról.-Felfigyeltek-e - kérdezte ezután -, hogy szünetet tartottam az "és" kötőszó után? Tudott dolog, hogy ezzel megszegtem a beszéd törvényeit, mert az "és" kötőszó után megengedhetetlen bármiféle szünet. Én azonban azért tartotam ezt a lélektani szünetet, hogy eny- 123 -