Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

goaságnak azt a legfelső fokát, amit már nem lehet másként nevezni csak igy: .forte, fortissimo’. A hangnak ez a fokozatos átváltása a ,piano pianissimo’-ból a .forte fortissimo ’-ba rejti magában a viszonylagos hangerő növekedését."1^

Sztanyiszlavazkij a hangerő fokozatos növelését javasolta a színészeknek, egyben azonban óva intett attól, hogy ezt a fogást formálisan használják fel.

Sztanyiszlavazkij beszél azokról az énekesekről és drámai színészekről, akik azt tartják elegánsnak, ha élesen szembeállítják a csendes és a hangos hangokat anélkül, hogy számolnának az előadott mü tartalmával.

Példáiként Csajkovszkij Don Juan szerenádját emliti és arról beszél,hogy ha az első sort- "A távoli Alpujarnak..." - nagyon hangosan énekeljük, a következő szavakat pedig - "arany tájai kihunynak" - nagyon csendesen, vagyis piano pianissimo, a következő sort megint hangosan és igy tovább, akkor ezek miatt az éles hangbeli kontrasztok miatt elvész a gondolat és otromba Ízléstelenség marad csak.

Hasonló dolog történhet a drámában is. Megszokták egyesek, hogy kiabáljanak és suttogjanak a tragikus részeknél, függetlenül a belső lényeg és a józan ész szabályaitól.

Az ilyen tipusu színészeket Sztanyiszlavszkij szembeállította azokkal a színészekkel, akik urai hangjuknak és modulációs technikájuknak olyannyira, hogy képesek hangsúlyozni az előadott drámai vagy zenei részlet legfinomabb gondolatbeli vagy érzelmi árnyalatát is.

Sztanyiszlavszkij állandóan hangsúlyozta, hogy a fentebb leirt beszédbeli lehetőségek felhasználásának foka függ a gyakorlattól, a tudástól, az Ízléstől, az érzéktől és a tehetségtől, de az anyanyelv ismerete, az orosz beszéd szépségének érzékelése kötelező minden színész számára.

Utánozhatatlan az olyan színész beszéde, aki képes virtuóz módjára felhasználni a beszédben a perspektívák és

1(^A színész munkája, 520. p.- 119 -