Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Gogol harcolt a dagályos színpadi beszéd ellen és a színész módszerétől tette függővé az eleven és természetes színpadi beszéd kérdését.

Gogol arról ir, hogy a színészek szóméra veszélyes dolog otthon betanulni a szöveget; arra van szükség, "hogy mindent közösen tanuljanak meg és a szerep mindenkinek magától maradjon meg a fejében a próbák alatt, úgy hogy mindegyikük, körülvéve a megfelelő környezettől, szinte akaratlanul mér egyetlen érintésre megérezze szerepe helyes hangnemét.

Gogol határozottan állítja, hogy amíg a színész nem tanulta meg betéve szerepét, addig képes közvetlenül érzékelni partnerének válaszait, képes meghallani a jó színész ajkairól a természetesen csengő beszédet és önmaga számára is észrevétlenül helyesen kezd beszélni.

"A legegyszerűbb ember is képes megfelelő ütemben válaszolni - Írja Gogol. - Ha azonban a színész otthon tanulta meg a maga szerepét, akkor dagélyos, betanult feleleteket ad és ez mindörökre megmarad benne: semmiképpen sem változtathatsz rajta; egyetlen szót sem tanul meg ilyen esetben a nála jobb színésztől; süketté válik az őt körülvevő helyzet és jellemek iránt, amelyek meghatározzák szerepét csakúgy, mint ahogyan az egész színdarab süketté és idegenné vélik számára, s ő halott módjára mozog majd más halottak között."2/

Bármilyen találóak és igazak voltak is önmagukban véve az orosz színpad művészeinek észrevételei a szó jelentőségéről a színházművészetben, egyikük sem hozta létre a beszéd tudományosan pontos tanítását . Ezt a munkát a moszkvai Művész Szinház nagy megalapítói végezték el.

^Gogol és a szinház. Iszkussztvo, 1952. 388. p. (oroszul)

2//Gogol és a szinház. Iszkussztvo, 1952. 388. p. (oroszul)- 11 -