Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)
A rendezés néhány kérdéséhez
A szimbolikus személynek éppen úgy, sőt lehet, hogy még fokozottabban, mint a nem jelképértékű szereplőnek, az a dramaturgiai szerepe, hogy világosan tolmácsoljon egy összetett, /szintetikus/ mondanivalót, A szocialista realista dramaturgiában oly mértékben jogosult a jelenléte, amennyiben túl tud lépni az absztrakt, tisztán elvont eszmék körén, és egy harcos, cselekvő filozófiát személyesít meg. A szimbolikus hősöknek megvan a létjogosultságuk a jelenkori drámairodalomban, de csak akkor, ha ezek a hősök ki tudják fejezni az ábrázolásban az emberi élet és gondolkodás lényegét, ha nem rejtik magukban egy olyan l»art pour l»art szimbolizmusnak a veszélyét, amely nem valóságos jellemeket jelképez. A drámai kifejező erő egyik lényeges eleme a dráma ritmusa. Ebben ismerhető föl a kor szelleme, a drámaíró személyisége, s minden drámai alkotás, minden műfaj specifikuma, A ritmus problémája elsősorban tartalmi jellegű, mert nem létezik élet ritmus nélkül. A jelenkori drámairó egyik legfőbb kötelessége, hogy észrevegye az élet ritmusát. A ritmus kérdése összefügg a konfliktussal és a hősökkel. A ritmus meghatározza az eszmék és a jellemek dinamizmusét, közvetíti a drámai mű mondanivalóját. A retrospektiv dráma következmény, A darabban visszatükrözött élet ritmusának figyelmen kivül hagyásából következik, olyan ritmus nélküliség bevezetéséből, amely ellentmond az idők szellemének. Ezek a darabok anakronisztikusak, mert ellentmondás van az ilyenfajta drámák formája és a jelenkor szelleme között. A ritmus lényegében egyetemes művészi fogalom, széleskörű esztétikai kategória. Ahol megjelenik a cselekmény vagy a beszéd, ott megjelenik a ritmus is, mert nincsen dráma ritmus nélkül. A ritmus irodalmi, vagy színpadi kife- 51 -r
