Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)
A rendezés néhány kérdéséhez
hangsúlyozhatunk: a rendezőnek alkotó szerepe van az előadásban^ előadás nea eljátszott felolvasásja modern színpadi eszközök tömeges felhasználása a maximális kifejezőerő érdekében; a rendezőnek időszerű értelmet kell belevinnie az előadásba stb. A gyakorlatban azonban ezek az elvek ás kívánalmak nem valósultak meg a színpadon. A Mezítlábas menyasszony ás a Vihar előadását - mindkettőt más-más ártelemben - ssálsőságes teátrálitás jellemzte. A Mezltl'baa menyasszonyban a rendező "újszerű" eszméinek erőszakolása a drámai szöveg megsértéséhez vezetett. A rendező, aki mindenáron "újat" akart adni, nem értette meg Sütő András és Hajdú Zoltán darabját.A drámai epizódok felforgatása, rendezői hangsúly nélküli egymásutánja a forgó- 8Zinpadon, az emlékek és a folyamatos cselekmény összemosódása okozza, hogy az előadás eszméje elvész, a jellemek belebonyolódnak a büvészinasrendező elképzeléseinek hálójába. Valeriu Moiçescu egyébként érdekes fiatal tehetség, aki nyilvánvalóan ujitani akart, de nem tudta,hogy ezek az "újszerűségek" már a harminc év előtti szinház gyakorlatában is szerepeltek. A mi korszerűségünk nem valósítható meg a piscatori agitátor-szinház szellemében sem. Az agitációs szinház, a maga didaktikus tendenciáival és eszközeivel, tehát a propagandi sztikus darabok jellegzetességeivel, a forradalmi szinház fejlődésének egy adott történelmi pillanatában a műkedvelők számára született /s főként Németországban volt megfelelő a formája/. Illik-e ez egy olyan társadalom lelkűletéhez, amelyben a proletariátus átvette a hatalmat, és a klasszikusok nagy, haladó hagyományaival összhangban neveli a tömegeket, a szocialista realizmus szellemében? S aztán, lehet-e egy olyan drámát, amely elsősorban bonyolult lelki folyamatot ábrázol - a paraszt elszakadását az egyéni előítéletektől -, hangszórók zajában előadni, s a forgószinpadot úgy alkalmazni, hogy az sem a hősöknek, sem- 24 -
