Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)
A rendezés néhány kérdéséhez
színházi előadások uniformizálása ellen,és követelték, hogy a rendezők bátran lépjenek föl a konformizmussal és a közhelyekkel szemben. Aki figyelemmel kisérte az idei őszi Fesztivált, meggyőződhetett róla, hogy színjátszásunkban uj, örvendetes jelenség tapasztalható. Ha csak az uj román drámák előadásait vesszük figyelembe, akkor is megállapíthatjuk, hogy a színpadi ábrázolás számtalan válfaja kínálkozott rendezési lehetőségként. Az elmúlt években legtöbb rendezőnk - valamilyen álobjektivitásból kiindulva - megmaradt a személytelenség elvénél, ami azt eredményezte, hogy a rendező alkotó munkája nem nyomta rá a bélyegét az előadásra. Az olyan színdarabok, mint a Kerge birka. Az aranyásó. Fekete évek. Az utolró üzenet. Az utolsó óra - amelyeket az utóbbi években gyakran játszottak - komoly, felelősségteljes munkával kerültek színpadra, s akkor úgy tűnt, hogy a drámai szöveg legadekvátabb kifejezési formájában. S mégia, a mostani Fesztivál nem csak azt bizonyította be, hogy múltbeli előadásuk nem volt eszményi, és semmiképpen sem volt az egyetlen színpadi lehetőség, hanem azt is, hogy minden színdarabot a rendező müvészegyéniségének kell interpretálnia, és hogy a kifejezési formák változatossága lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a drámai mü értelme a legmegfelelőbb formában nyerjen életet a színpadon. Soha Aurel Baranga Kerge birkájának szatirikus éle nem volt olyan kifejező, olyan komikus, mint a szatmári ezinház előadásában; Az aranyásó /ugyanattól a szerzőtől/ a múltban soha nem került olyan rendezésben színpadra, amely tökéletesen értékesíteni tudta volna a színészi játékot, az előadás apró lehetőségeit, azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megjelenik a színpadon a dráma valódi értelme; Az ut'. lsó órában a rendező megmutatta, hogy egy színdarab felújítása mindig uj alkotómunkát követel. A rendezői eljárás most volt sikeres, mert a korábbi előadásoknál sokkal erőteljesebb jelleget adott Mihail Sebastian keserű komédiájának^ bizonyára kevés néző hitte.hogy Baranga és Moraru drámájának, a Fekete éveknek olyan előadása is lehetséges,- 18 -