Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)

A rendezés néhány kérdéséhez

ESZMEI EGYSÉG - VÁLTOZATOS KIFEJEZÉSI FORMÁK A Drámai Színházak Fesztiválja az ávek során színházi életünknek, színházaink tevékenységének egyik legerősebb ösztönző erejévé vált, s lehetőséget nyújt arra Is, hogy felmérjük színházművészetünk tényleges eredményeit. Az Idei Fesztivál az uj román drámák Jegyében zajlott le, s ezért a mai drámairodalom alkotásai állottak középpontjában. Bemu­tatták azonban a világirodalom legjelentősebb drámáit is, s ily módon a Fesztivál teljes képet tudott nyújtani színházi életünk Jelenlegi színvonaláról. Ebben a tanulmányban a jelenkori drámairodalmat első­sorban a rendezés szempontjából kívántuk vizsgálni, abban a meggyőződésben, hogy ezen a területen mutatkoznak meg leg­inkább a mai színház legjellegzetesebb tendenciái. /Az a tény, hogy a Fesztiválról jelentős bukaresti szinházak is hiányoztak, nem teszi fölöslegessé ezt a vitát, ha számba­­vesszük a Fesztiválon résztvevő művészi erők változatossá­gát és sokoldalúságát és azokat a lényeges problémákat,ame­lyek a 24 előadás - elsősorban a rendezéssel kapcsolatban felvetett./ Két évvel ezelőtt, a mai román drámák sorozatos bemu­tatása idején, a színházi világban széleskörű és meglehető­sen heves vita indult a rendezésről. Rendezők, színészek, drámaírók és kritikusok - az egymásnak sokszor ellentmondó nézetek ellenére - egy dologban megegyeztek, abban, hogy a rendezés elmaradt a színészi játék mögött, és magasabb szintre kell emelni a színházi rendezést. Tiltakoztak a- 17 -

Next

/
Thumbnails
Contents