Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

A fafe.m magabiztossága azért ia veszélyes, mert a fafejü nem sokat teketóriázik nézeteivel, ennél fogva mindenki számára érthető, nem bonyolult, goromba és gyakran Ízléstelen. A fafejü szemellenzőt hord, csak előre lát, nem tudja és nem érzi, mi történik mellette és körülötte. Ha Csehovot nézik, feltétlenül a pesszimizmust keresik. Minden darabban hősnek kell lennie. A hős az az ember, aki küzd és senki elől nem hátrál meg. Ha nincs ilyen ember a darabban, akkor a darab szemét, tehát Csehov is sekélyes. Amikor az életben valamiféle áramlat uralkodik - liberális vagy retrográd -, a fafejü ezeket az áramlatokat keresi és ezeknek a szemszögéből vizsgálja a darabot, még ha azt Gogol és Gribojedov idejében Írták is.

Ugyanez áll a művészeti áramlatokra. Ha az impresszionizmus vagy a realizmus van a divatban,a fafejü Osztrovszkijban is impresszionizmust, Maeterlinckben is realizmust követel és megfordítva.

A kritikus mindenekelőtt irodalmár, mert elsősorban papírra kell tudnia vetni gondolatait és érzéseit. A gondolatokat kifejteni még nem annyit tesz, mint alkotni. És valóban, nem sok kritikus képes Belinszkij módjára alkotni. Csak a művész lehet alkotó, és ezért nem minden kritikus művész, aki jól tudja kifejteni gondolatait.

Még ha szereti is a színházat, a kritikus akkor is mindig inkább irodalmár, mint művész. Megszokta, hogy érzéseit és gondolatait tollal és szóban fejtse ki, miközben a színész ezeket alakokba és cselekvésekbe önti. A színész és a kritikus között fennálló e különbségben gyökerezik a gyakran helyrehozhatatlan nézeteltérés.- 65 -