Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

A kritikus gondolata és figyelme mindig az irodalmi oldalra irányul, a mü fejlődő gondolatára és cselekményére. A kritikus szívesebben követi a szerzőt és annak Írásművét, s közben megfeledkezik az alakról és a színész sajátosságáról, Erről csak akkor hajlandó megemlékezni, amikor annyira magával ragadja a színész, hogy erővel letériti előre meghatározott útjáról.

A kritikus rosszabb az egyszerű nézőnél, mert az utóbbi nem vonatkoztat el és nincsenek előzetesen elhatározott véleményei, a kritikus viszont már előzetesen szándékokkal megy el a színházba, mindig van előre is véleménye vagy meghatározott és egyszer s mindenkorra megszabott kritikai irányzata /sablonja/. Ez gyakran leküzdhetetlen akadálya annak, hogy a színésznek közvetlenül nem a gondolatra, hanem a néző friss, rezdülő képzeletére ható vizuális alkotása eljusson a kritikus szivéig, a legrosszabb, előre elfogult, felkészült és lelki rezdülésekre nem hajlandó néző szivéig. A kritikus az agyával fogad be, a színházat viszont elsősorban az érzések számára teremtették.

III

Az esetek többségében a kritikusból hiányzik egyik vagy másik szükséges adottság, ennélfogva tevékenysége egyoldalú. Egyesek kiváló irodalmi tehetséggel és tudással képesek értékelni és elemezni a költő müvét, de tökéletesen járatlanok a szinészi művészetben. Ezért kritikai cikkeik első fele tartalmas, művészetünket érintő második fele azonban naiv és bárdolatlan.

Az egyéb, fordított példák igen ritkák, mert a kritikusok túlnyomó többsége annyira kevéssé járatos művészetünkben, hogy nem tudja elválasztani és megkülönböztetni a költő alkotását a színész alkotásától ás ezért a Jó szerepet sem tudja megkülönböztetni a Jó alakítástól.- 66 -