Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

MEGJEGYZÉSEK A SZÍNHÁZI KRITIKÁRÓL

I

Abnormális a színházi művészek és a színházi kritika viszonya... A közös ügy nem összeköti, hanem szétválasztja őket. Ki a hibás? Helytelen, hogy a kritika, felhasználva a nyomtatott szó erejét, harci álláspontot foglal el a színházzal szemben; helytelen, hogy a leleplező szerepében tetszeleg... De legalább ugyanolyan kár persze, hogy sok színész felveszi az odadobott kesztyűt... Minthogy fegyvertelenek és ninos harci eszközük, vagy magukban forralják a dühöt a sajtóval szemben, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a sajtóról.

Az együttműködés ellenségeskedéssé változott, amelynek kárát látja a művészet és a társadalom.

Ez az abnormitása a kritikának a színpadhoz való viszonyában azért következett be, mert művészetünk csalóka és efemer.

Bzek a sajátosságok ellenőrizhetetlenné teszik a kritikát, a színészek tiltakozását pedig megfosztják a bizonyítékoktól. Valóban, a színészek alkotásai az alkotó folyamat végével megsemmisülnek. A benyomás marad meg, ez azonban megfoghatatlan és vitatható.

Kérész életű müveinkről nagyon nehéz Ítéletet alkotni a kritikus futólagos benyomásai alapján.

Állhat-e be javulás ezekben a patologikus kapcsolatokban?- 61 -