Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

A színész munkájáról szóló mű előzetes anyagából

nia és a valóság másolataként olyan testtartást felvennie, amely a közönségből csak fintort és mosolyt válthat ki?

A színpadon mindezek a reális részletek feleslegesek, ha elrontják a hatást vagy elvonják a közönség figyelmét a Jelenet fő lelki gondolatától,

így hát a valóság felesleges utánzása árthat a színpadi hatásnak.

Még rosszabb azonban a művészetben a valóságtól való félelem. Ez minden élőt megöl és halott benyomást teremt. Az ilyen hatás méltatlan a művészethez, csak vásári mutatványban van helye,

A gyenge művészi képességű emberek erősen hajlamosak rá, hogy ilyen hatásokra szorítkozzanak, önigazolásul hamisan értelmezik a művészet törvényeit és ezzel korlátozzák az alkotás és a hatás szabadságát.

A ml művészetünkben óvakodni kell a pedantériától. Nem csökkenthetjük le az alkotás határait a kispolgári szűk látókörig vagy a banális szentimentalizmusig.

A művészet szélesebb és bátrabb, mint a pedánsok gondolnák. A művészet nemcsak a szentimentális pásztor-idillekben keresi a szépséget, hanem a parasztkunyhó szennyében is.

De ez még kevés.

A művészet gyakran szándékosan igen bátor kontrasztokat alkalmaz a hatás szépségének erősítésére.

Nem kell félnie sem a költőnek, sem a színésznek a fekete festéktől palettáján, ha ezzel színpadi alkotásának világos foltjait emelheti ki. A művész gyakran alkalmaz éles és nem mindig szép hatásokat, hogy világosabban kiemelje műalkotásának fényes pontjait.

Ezek a fényes pontok teszik alkotásuk varázsát. így például ezt a fogást alkalmazza Hauptmann a Hannelében. Itt az éjjeli menedékhely szennye bátran elhomályosítja az eget és az angyalokat.

32