Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

b/ Modern darabok

Az előző megjegyzések,amelyek, hangsúlyozom, csak útbaigazító jellegűek, érvényesek ezekre a darabokra is, de itt egy uj,fontos megkülönböztetés is adódik, aszerint,hogy él-e még a szerző vagy sem.

Mert a szerző közvetlen együttműködése nagyon értékes dolog, feltéve, ha általában összehangolja elképzeléseit a rendezőéivel, ami időnként mégiscsak megtörténik. A nézeteltérések és viszályok mindenesetre kedvezőtlenek az előadás szempontjából,hiszen leggyakrabban olyan kompromisszumokat követelnek, amelyek művészi szempontból elfogadhatatlanok.

Mint minden más művészetben, a színházban is szükséges, hogy az állásfoglalás világos legyen; ezt kell aláhúznia az egész előadásnak, mind rajzában, mind mozgásával. Ezért a fő vonalakat illetően az engedmények minden esetben az előadás kifejező értékét veszélyeztetik, és legfeljebb csak bizonyos, kevéssé lényeges részletekben képzelhetők el. Az igazi együttműködésből viszont olyan színházi alkotás születhet, amely tökéletes formájával szerencsésen lepi meg magát az Írót is; erre a formára - legtöbbször túlságosan irodalmi jellegű beállitottsága és hiányos színházi kultúrája következtében - nem is gondolt vagy legalább nem remélte, hogy megvalósítható.

Ha a drámairó ésszerűen felismeri, hogy abszolutumok - legfőképpen az ő Írott szövegét illetően - nincsenek, akkor dicsőségét és hirét /amennyiben ő maga nem tudja színre vinni müvét/ csak gyarapithatja a szoros, előítéletek nélküli t^yüttműködés egy gyakorlott, hivatása magaslatán álló, ihletett és lelkiismeretes rendezővel.

szer a teljes tisztelet elvét lerombolták, a módosítások előtt nincs más határ, mint a művész tudatos lelkiismeretes mennyire akarja szolgálni a színházat,menynyire akarja igazi remekművekkel gazdagítani, ha kell, a szerzővel szemben, a szerző ellenére is.- 98 -