Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

ről-nemzedékre, hát még századról-századra; és tudjuk azt is, hogy ugyanazok az okok többé nem ugyanazokat az okozatokat szülik.

Hasznára válnék-e például egy raoine-i tragédiának, ha feltámasztanánk azokat az oratóriumszerü feltételeket, amelyek bemutatását kisérték? Nem fenyegetne-e inkább az a veszély, hogy - látszatra vagy valóban - megerősítjük az unalmasság rátapadt legendáját? Nem kell-e hűtlenné válnunk az anyaghoz, hogy igazán hivek maradhassunk a szellemhez?

A cél nem az, hogy másoljunk,rekonstruáljunk, helyreállítsunk. Nekünk mást kell megoldanunk: milyen szuggesztióba ejtsük a nézőt ahhoz, hogy a remekmű láttán feltámadjon benne a hajdani néző fogékonysága. E cél eléréséhez minden eszköz jogosult, feltéve, hogy megőrzik a stílust és a ritmust. Visszaadni a cselekménynek mozgását, érzelmi hatóerejét - mindennek ez a kulcsa. Egy klasszikus dráma nem holt szöveg, amelyen boncolást akarunk végezni, hanem ma is eleven lény, amelynek testében fel akarjuk fokozni az élet lüktetését.

így hát valamely klasszikus mű előadásmódja sohasem lehet végleges.

Abban a mértékben, ahogy a közönség változik, másképpen kell hatni rá, hogy ismét megteremtsük az összhangot közte s az iró között. Ezt a munkát minden nemzedéknek újra el kell végeznie; mert enélkül a remekművek olyan előadásmódhoz lennének bilincselve,amelyből a hatóerő elszállt..."

Már rámutattam, mit találok lényegesnek ebben a szövegben.Gaston Báty olyan helytálló elképzelést fejt ki benne, amelynek végső következményéig, úgy gondolom, jogosan elmehetünk.- 57 -