Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

II. A színész és a színpadi játék

Igaz, hogy a szinész egyedül nem keltheti fel a nézőben a színpadi élményre jellemző valóság benyomását, mégis elmondhatjuk, hogy ő "a rendezés legfőbb tényezője" és a rendezésnek egyetlen eleme sem lehet vele ellentmondásban, mert csak igy töltheti be,a dráma mozgásához szervesen kapcsolódó egyéni játékával,teljes mértékben szerepét az előadásban.

Hadd idézzek itt egy részt Hegel hires megállapításaiból, amelyeket Esztétikájában tett: "A szinész egész lényével, alakjával, arcával, hangjával stb... behatol a műalkotásba és feladata, hogy tökéletesen azonosuljon a rábízott szereppel... Hangneme, szövegmondása, gesztusai, arcjátéka, általában minden külső és belső megnyilvánulása sajátos eredetiséget követel, amely összhangban van a szóbanforgó szereppel. A színésznek, mint élő embernek megvan a maga veleszületett és eredeti orgánuma, külseje, arckifejezése ; mindezt vagy el kell törölnie, hogy egy általános szenvedélyt vagy egy ismert típust fejezzen ki, vagy összhangba kell hoznia a költő által erőteljesen egyénitett vonásokkal, szerepkörének különféle alakjaival."

A szinész tehát a kifejezés és ritmus révén - amely utóbbihoz szintén hozzájárul - kapcsolódik a dráma tulajdonképpeni mozgásához. így hát a színészi játék elemei a következők:

1. A kifejezés

A kifejezés a következő elemekből áll: a szinész veleszületett /és állandóan fejlesztett/ képessége, hogy mimikájával kisérje a szavakat és a hallgatást; a jelenetek mozgána; a színpadi alakzatok a maguk minden részletével; s a játék a maga egészében, illetve abban az állapotában, ahogy a nézőhöz eljut.

Más szóval és a klasszikus meghatározás szerint a kifejezés az a mód, ahogyan a szinész elevenen és a termé- 58 -