Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

Első fejezet

A KÜLÖNFÉLE KONCEPCIÓKRÓL SS ELMÉLETEKRŐL3^

A jelenlegi színművészet fejlődési irányát nagy vonalakban azzal jellemezhetjük, hogy függetlenül a különféle iskolák elmúlt vagy ma is élő szenvedélyeitől, a rendezés arra törekszik, hogy visszaadja a színpadi elemnek a maga túlsúlyát.

Megkísérelték, és néha sikerrel, hogy a technikák és értékek zűrzavarából, az őket jellemző egyoldalúságok ellenére, kihámozzák, ami bennük lényegileg specifikusan teátrális vagy épp ellenkezőleg, nem az, és kihámozzák azt is, ami többé-kevésbé teátrálissá vált. Minden kutatóban van bizonyos hajlam a kérlelhetetlenségre vagy az opportunizmusra, aszerint, hogy demonstrációján túl milyen célt szolgál. Ez a munka végső soron merő spekuláció, amely néha valóságos ezoterizmussá torzul, ha ugyan nem a botrányt vagy a sikert hajhássza a legközönségesebb formáikban. Ilyenkor azonban a spekuláció és a kutatás valójában csak álarc vagy gyakorlati célt szolgáló ürügy.

Nem az a cél, hogy akárcsak futólag felidézzük a színház történelmét és azokat az elméleteket, amelyeket a színház Arisztotelésztől Nietzschéig és azóta másokig ihletett. E helyütt beérem azzal, hogy ott veszem fel a fonalat, ahol kortársaink már körülbelül felvették és addig gombolyitom, ameddig a mai napig eljutott, mégpedig a lehető legtömörebben, és néhány reprezentativ idezet felhasználásával.- 19 -