Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

máshoz s nem kevésbé a díszletekhez, a bútorokhoz, a kellékekhez viszonyítva. Ha mindezeket az okokat a színész nem érzi nyilvánvalónak, ezt közölnie kell a rendezővel, s Így ez utóbbi visszatérhet a már eddig adott magyárázatokra,kiegészítheti, és néha helyesbítheti őket. Többé vagy kevésbé komoly nézeteltérések mindig lehetnek; a fontos csak az, hogy a lehető leghamarabb megoldódjanak. Minden munkatárs számára mindennek világossá kell lennie. E pillanattól fogva semmi nem maradhat veszélytelenül homályban, még a szándékok sem.Xí/

Gyakori, hogy a rendező bizonyos változtatásokat ejt nem tervén, hanem a jelenetek már felállított sémáján. Mert amikor a színész, először több-kevesebb ellenállással, majd a későbbiekben azzal a szabad könnyedséggel, amelyet szakmai tudása vagy egyénisége biztosit, megbarátkozik a színpad berendezésével, maga is képes uj megoldásokat találni és a rendező jól teszi, ha ezeket a színészi trouvailleokat - feltéve, ha összhangban állnak a játék egész tervével - megszívleli.A kölcsönhatások lehetőségének visszautasítása e téren helytelen és káros hiúságra vall.

Könnyen érthető,hogy a rendelkező próbákon adott utasításokat - amelyek a játék fizikai és technikai bázisainak lerögzitésével az előadás szempontjából döntő szerepet töltenek be - a rendezőnek nem elég csak felvázolnia; ezeknek úgyszólván véglegesnek kell lenniük. Vonatkozik ez a távolságok, a mozgás, a járás, valamint persze a bejövetelek és a kijövetelek megszabására csakúgy, mint az időtartamokra és a hallgatási zónákra, az általános ritmusra és a jelenetek kampójára.

"Mihelyt a próbák megkezdődnek, az igazi dráma úgy telik meg élettel, mint a fa megmunkálás, a bor erjedés, a tészta kelés közben..." /Louis Jouvet: Egy komédiás feljegyzései/- 136 -