Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

Miután a felolvasás végén felvázoltuk az általános elemzést, ez most a szükség szerint fejlődik tovább.

Az esettől függően szétágazhat történelmi, irodalmi, pszichológiai és esztétikai elemzésre.

Egyet azonban minden esetben tartalmaznia kell: kielégítő dramaturgiai elemzést. Ez annál eredményesebb lesz, minél mélyebbre hatolt a rendező előkészítő munkája, azaz ha a szöveg értelmével, a dialógus mozgásával, a játékstílussal stb. foglalkozó kiegészítő expozékban sikerült továbbfejlesztenie, sőt, teljes mértékben hitelessé tennie a szerző szándékait.

A gyakran használatos fekete tábla nagy mértékben megkönnyíti a magyarázatokat.

E téren két módszer áll szemben egymással.

Az egyik mindenen keresztül és mindennel szemben /még a próbák gyakorlati munkája során is/ ragaszkodik az előzetesen kidolgozott eredeti tervhez, ahhoz a rendezési koncepcióhoz, amelyet a rendező egyedül, teljes szabadságban képzelt el /Reinhardt-féle módszer/; a másik ezt az eredeti tervet csak vázlatként fogja fel, amelynek formája csak a munka során állapodik majd meg minden részletében; ezért ez a terv jelentős módosításokon is mehet keresztül és véglegessé csak az utolsó próbákon válik.

Ezek a módszerek csak megnyilvánulásai az ellentétes vérmérsékleteknek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kérlelhetetlen merevség a rendezők többségénél nem válik be. Ha a szigor, a céltudatos elhatározás értékes is, másfelől

Y /

' így dolgozott Charles Dullin is: "Elég pontosan fel— jegyzek mindent, ami segítségemre lehet a darab értelmének, a mü és minden egyes jelenet atmoszférájának kibontásában, a ritmus, a fények, a hangok, a kiemelendő drámai fordulatok stb. érvényesítésében... Mihelyt a szinpadon vagyunk, az eleven és mozgó közegben dolgozom tovább; ha szabad igy mondanom, élő és lüktető anyagon, azon melegében operálok."- 132 -