Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

a próbák folyamán egyszerre a színpadon és a nézőtéren, szinte szükségszerű, hogy bizonyos ki nem elégítő megoldások vagy tévedések elkerülik figyelmét, még akkor is, ha egy harmadik személy megfigyeléseihez folyamodik.

Vajon nem érezte-e ezt a lényegbeli nehézségét maga Jouvet is, mikor például megjegyzi, hogy ilyen körülmények között /ha a rendező vagy az igazgató egyben színész is/ "valamely darab szereposztása, a költő gondolatának ez az első ’fordítása’, ez az annyira fontos és döntő láncszem - mint a legtöbb fordítás, nyilvánvaló és szükségszerű árulássá válik.téren a kétfajta szakmai torzulás, a színészé és a rendezőé, egymáshoz kapcsolódhat, a színház legnagyobb kárára. És a kivétel ismét csak erősiti a szabályt, á vállalkozás kockázatát csak igen erős egyéniségek fogadhatják el, akik mögött legtöbb esetben hosszú és kitartó gyakorlat áll.

5. A zeneszerzőről

Noha az utóbbi években a zenét egyre inkább bekapcsolták a színházi előadásba, mégis úgy látszik, hogy ezt a színpadi elemet a tapasztalat még nem tárta fel és nem dolgozta ki kellő mértékben.Azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyeket a zene a rendezőnek kinál, nem szabad alábecsülni, akkor sem, ha néha visszaéltek velük. A kérdést elméleti szempontból már megvizsgáltuk, tehát nem is térek vissza rá. E helyütt csak a munkatársak kiválasztásának problémájával kivánok foglalkozni.

Először is természetesen ki kell küszöbölnünk azt az elég ritka esetet, amikor a drámairó maga választotta meg a zeneszerzőt, már az előadást megelőzően. Ilyenkor az író,

Louis Jouvet, Encyclopédie Française /XVII. kötet/- 124 -