Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

II. A MUNKATÁRSAK MEGVÁLASZTÁSA

1. A díszlettervezőről

Átlényegiteni a valóságot,uralkodó harmóniát teremteni, hangsúlyozni a konvenciót vagy épp ellenkezőleg a lehető leginkább szétzúzni: ime ezeket a fő célokat követi a rendező, mikor a színpadi játék követelményeinek értelmében felvázolja /vagy e célokat megmagyarázva egy díszlettervezővel felvázoltatja/ az adott dráma szinpadi diszletkészletét: díszleteket, jelemezeket, maszkokat, kellékeket.

Ennek ismeretében érthető, hogy a díszlettervező megválasztása bizonyos biztosítékoktól függ, mind ihletét /tehetségét/, mind technikai tudásét /szinházi gyakorlatát/ illetően.

Gordon Craig e ponton igen kategorikus: "Ésszerű dolog feltételezni, hogy az olyan ember, aki életének tizenöt vagy húsz esztendején át olajfestékkel festett lapos felületekre, avagy fát vésett vagy metszett, festőhöz illő alkotást fog létrehozni, amelynek erényei a festészet erényei lesznek, minden többlet nélkül; az ilyen művészektől óvakodjanak." Ezt a nézetet azért fogalmazta csak meg ilyen élesen, hogy tiltakozzék egy bizonyos szinházi korszak gyakorlata ellen, amely logikátlanul és szinte kizárólagos jelleggel alkalmazta a színházban a csak állványukhoz szokott festőket. Elvben igen helyes, ha bizalmatlansággal viseltetünk a szinházi tapasztalat nélküli festők iránt.Mindamellett voltak olyan nagy művészek, mint Picasso, Matisse,- 106 -