Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

III. Szemközt a művekkel

Az alakokból sugárzó természetesség ily módon arra ösztönözhetett volna, hogy maszkok nélkül játsszuk őket. Térjünk most rá erre a kényes kérdésre.

d/ A maszkok

Tudjuk - vagy legalább is azt hisszük -, hogy a maszk mindenekelőtt az arc megnagyobbitását szolgálta és egyben, a száj tölcsérformáju kiképzése révén, az érthetőséget is elősegítette. Ez a két ok azonban nem igazolná a maszkok viselését olyankor, amikor az Oreszteiát zárt színházban játsszák. Mindamellett mi elfogadtuk a maszk elvét, mert úgy gondoltuk, hogy a maszk viselése e technikai okoknál sokkal mélyebb okokkal függ össze. Az arc az ember legkifejezőbb testrésze, a lélek tükre. Az emberi arcon fedezhetjük fel a titkos hasonlatosságokat az ember és a természetfölötti élet között. Másfelől viszont a színház azért létezik, mert a gyermekkortól kezdve természetes emberi tulajdonság, hogy egy másik ember személyét álmodjuk és játszszuk meg. ízt a természetes hajlamét Arisztotelész vette észre elsőnek. Felölteni másvalaki személyiségét tehát mindenek előtt annyit jelent,mint arcot cserélni, fölvenni egy másik ember arcát. Másnak az aírcát viselni, ez erőfeszítésre ösztönöz bennünket, arra, hogy túlnőjjünk, túlhaladjunk önmagunkon. Az aktus, hogy egy másik arc jegyeit viselő maszkot helyezzek saját arcomra, sokkal jelentősebb, sokkal élményszerübb, sokkal mélyebb hatású a színész számára, mintha saját arcát akár a legtökéletesebb sminkkel is módosítja. A maszk segítségével éri el a kifejezés a legnagyobb intenzitást, miközben ugyanakkor énünk eltűnésének benyomását kelti.

A maszk egyszerre fejezi ki az élet és a halál maximumát, mart egyidejűleg nyit ablakot a láthatóra és a láthatatlanra, a látszólagosra és az abszolútra. A maszk tulröpit az ember mélységein, ezzel eljut az ösztönök újra- 72 -