Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

Mindehhez azonban, úgy látszik, a parancsoló erejű társadalmi-politikai helyzet, valamint a mérlegkészítéshez, végleges igényű reflexiókhoz különösen alkalmas pályavégi időszak egybeesésére volt szükség. A harmincas években az ifjú Barrault szuggesztiv jelentkezését még egyértelmű lelkesedés fogadta. A Cartel mestereit és környezetüket magával ragadta a lobogó, hallatlanul érdekes megjelenésű, nagy tehetségű fiatalember; minden bizonnyal külsejével is, de elsősorban újat akarásával. Nem akadt bíráló, aki megmondta volna, hogy ez az uj - akár a képi megoldások újszerűségére, akár a pantomim, a gesztus erős hangsúlyozására gondolunk - főleg a formai megvalósításra vonatkozik csak.A formai kifejezésnek természetesen döntő jelentősége van minden rendező pályájában, a stílusbeli és a technikai invenció alapvető rendezői követelmény; de mi biztosit e lelemények alkalmazásának helyénvalóságáról, e formai megoldások magasabb rendeltetéséről, alapvető művészi funkciójuk betöltéséről, ha az őket alkalmazó művész a mondanivalóval szemben igénytelen, ha egyfelől a bemutatott müvek válogatásában bizonyos szubjektív hajlandóságon kivül semmiféle szempontot nem érvényesít, másfelől - és éppen ezért - e müvekre egyformán, tehát önkényesen alkalmazza neki kedves, szivéhez nőtt formai elgondolásait?

Pedig mindez már csirájában megmutatkozott a fiatal Barrault művészetében és est nem feledtethetik a ragyogó részletmegoldások, az újszerűség erejével ható pantomimikus trouvaille-ok, az elemi erejű, robbanékony mozgékonyság sem. És még sokkal inkább nyilvánvaló lett mindez, amikor a színész és rendező felöltötte harmadik funkcióját, a társulatvezetőét - pontosan akkor, amikor Dullin, Copeau már javában kínlódtak mozgalmuk korlátainak felismerésével és amikor abban reménykedtek, hogy legkiválóbb tanítványaik túlhaladnak majd rajtuk és megoldjak azt, amiről ők csak azt tudták, hogy meg kell oldani. Valahogy. Valahogy - másképpen, jobban, mint ők.

De a tanítványok legigéretesebbike - kevesebbre jutott, mint ők. Sőt: amit náluk ment a "művészi színház mozf almának" korához viszonyított újszerűsége, az erős ellenllás, amibe ez a csak nagyon áttételesen politikai tartalmú mozgalom ütközött, ment a szenvedélyes lelkesedés? a művészi önzetlenség, és ment a rendkívül fontos körülmény, hogy retrográd mondanivaló szolgálatába még ilyen gyenge eszmei iránytűtől vezérelve sem szegődtek - az Barraultnál, pályája előrehaladásával párhuzamosan egyre inkább, egy nem túlságosan rokonszenves öntetszelgés, önelégültség fényében látszik megmerevedni. A Cartel művészi forradalmának maradéktalan megőrzése a rohamosan vágtató idő. a súlyos problémákkal terhes kor ostroma elől visszalépéssé, mondjuk ki: konzervativizmussá vált. A Cartel tüze Barrault államilag szubvencionált Odéonjában hiába ég örökmécsesként: ez a tűz már senkit sem melegit.A Cartel halott nagy- 5 -