Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

jai nem lennének büszkék utódukra, holott elgondolásaikat o őrzi leghívebben. Sásokra néznének: Jean Vilarra, Roger Planchonra, Jean Dastéra, André Stelgerre - még akkor la ha az általuk vallott művészi-politikai nézetek életűkben Idegenek voltak is számukra.

Barrault, a színigazgató miisorpolitikája első látásra rendkívül változatos. Olyannyira változatos, hogy ezt, mint Írja, szemére is vetették. "Azt mondták, nem tudják kivenni ’irányvonalunkat2. Ez egyike azon ritka szemrehányásoknak, amelyekre kéizek vagyunk büszkén megfelelni. Mi pontosan meghatároztuk irányvonalunkat: ez számos vonal sokszálu összefonódásából áll."

A klasszikusok, a modern szerzők, a kísérleti előadások: ez az a három szál, amelyet Barrault valóban meghatározott. äs az ellenvetéseknek mégis igazuk van. Mert ha Shakespeare és a hazai klasszikusok ápolása valóban elsőrendű feladata is egy nagyigényű francia színháznak /bár a klasszikusok tekintetében sem mindegy, hogy mit, miért és mikor adunk elő/, de már a "modern szerzők"-kategória mint ilyen nem létezik. A modern dráma számos, jól körvonalazott és elsősorban mondanivalója alapján elhatárolható iskolából áll és nincs szinház, nincs ember, aki egyforma hévvel, egyforma "művészi" jószándékkal szolgálhatná mindegyiküket. És ez alól nem kivétel Bsrrault sem. Ha megvizsgáljuk, kik azok a modern szerzők, akiket színháza elsősorban szolgál, az apolitikusság látszata hamar lefoszlik. Kedvenc szerzői hárman vannak: Claudel, Camus, Kafka. A korszerűtlen katolikus misztika, az arisztokratikus nagypolgári elzárkózás, a külvilággal szembeni kispolgári szorongás apokaliptikus, mélységesen pesszimista és leszerelő vetületű. Ezzel kiván Barrault közérdekűt, egyetemes érvényűt mondani közönségének, a Nézőnek - aki, mint ilyen, csak úgy nem létezik, van egyfajta néző, akinek ez kell - és van egy közönség, egyre szélesebb, egyre mohóbb, amelynek több kell, más kell, másként kell.

Tudatos, szándékoltan reakciós politikai állásfoglalás ez? Aligha. Barrault és az általa képviselt művészi állásfoglalás jellegét nem az méri elsősorban, hogy a művész nevét hiába keresnők bármilyen békefelhívás, bármilyen tiltakozás, például az OAS-terror elleni megnyilvánulások aláírói között, holott az aláírók világnézeti skálája rendkívül széles. Munkásságában az értelmiség egy részének magatartása fejeződik ki; azé a rétegé, amely ki akar térni minden művész életének nagy alternatívája elől: a népet szolgálom-e vagy az elnyomókat - és azt vallja: csak a művészetet szolgálom. Ez a válasz a menekülők válasza, ez az ut a menekülők harmadik útja, amely, tudjuk, relativ, csődre Ítélt, tarthatatlan. De ez az Ítélet csak általában igaz, csak perspektíváit jellemzi a hamis megoldásoknak. Az ilyen megoldások egyes művészi pályákat jóvátehetetlenül

6