Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

Ahogyan a földet légtér veszi körül, ugyanúgy az ember, lénye eleven kisugárzása által, mágneses térbe burkolózik. Ez a minden emberre egyaránt jellemző mágneses tér megérinti a külső tárgyakat, mielőtt még bőrünk érintkeznék velük.

Ennek a mágneses térnek sűrűsége az ember vitalitása vagy nevelése szerint változó. Kilóméterekre is kiterjedhet. Ezért van az, hogy egyes boszorkányos érzékenységű emberek mintegy elénk jönnek, mikor még nem is tudnak érkezésünkről. Mágneses terüket több kilóméteres távolságból megérintette közeledésünk. Azt mondják: megláttak bennünket. Valójában megérintettük őket. A tapintás érzéke az isteni érzék. Az,hogy valakit megérintett a kegyelem, nem jelképes kifejezés. Azt mondják: Isten ujja. Az ujj a tapintás reprezentatív szerve.

Elképzelhetjük úgy, hogy a szentek, akik Krisztust vagy a Szüzet látják, valóságos érintkezés segítségével kerülnek a "vízió" "második" állapotába.

A tapintás a legáthatóbb érzék. Ez "láttatja meg” velünk a dolgok másik oldalát, ez hoz kapcsolatba bennünket az ismeretlennel, segítségével pillanthatjuk meg lopva—sejtelmesen a láthatatlant. Ez az az érzék, amelynek hatóköre "túlmegy a határokon".

A pantomimnek elsősorban ezt a jelenséget, a dolgokkal való határ nélküli érintkezést kell felismernie.

Az ember és a külvilág között nincs elválasztó réteg, nincs senkiföldje.

Amikor az ember megmozdul, mozdulatai nyomán hullámokat vet a külvilág, mint ahogy a víztükör fodrozódik a hal mozgásától.

Az ember vonatkozásában a külvilág és a belső világ érezhető súllyal nehezedik egymásra.

Az emberi járás valójában szintén nyomás.- 53 -