Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

Például: ha a napfény elkápráztatja szemünket, az ember kénytelen hunyorítani. íme egy ránk kényszeritett cselekvés. De ha az ember élesebben akar látni valamit, szintén hunyorit, csakhogy akarattal. Ez a gesztus tehát szándékolt. Az első esetben a külső fény hatol át az emberen. A második esetben az ember akar áthatolni a horizonton. Azt szokták mondani: X-nek átható tekintete van. A gesztus ugyanaz mindkét esetben,de színezete ellentétes; mint ahogy ugyanaz a szin lehet meleg vagy hideg árnyalatú. A meleg árnyalat a vérből /belülről/, a hideg az égtől Aivülről/ ered.

A tragédia tárgya a belső és a külső világgal viaskodó ember, aki nincs tekintettel semmiféle konzervatív, a fennállóhoz huzó ösztönre.

X

Az ember és az énje

Milyen is az a belső világ, amelyet egy egész életre reám bíztak?

Törékeny világ, amely egyedül, magára hagyva képtelen lenne fennmaradni... Halandó világ.

Attól a perctől kezdve, hogy ezt a belső világot megkaptam, elmúlásra vagyok Ítélve. Egész életem haladás az elmúlás felé. Egész viselkedésem tehát küzdelem lesz az elmúlás,az óramutató, az idő ellen. Egyetlen jelszónak kell átjárnia ezt a belső világot, amely nem más, mint maga az emberi test: késleltetni a megadás óráját, késleltetni az "igazság óráját"!

És ezért fejünk búbjától egészen a lábujjunk hegyéig testünk minden porcikája állandó riadókészültségben van.

E test harci lehetőségei végtelenek. Az azonban szükséges, hogy különböző részei együttműködjenek, mint a jól beállított szerkezetek, mint a hozzáértéssel megszervezett hivatalok.- 50 -