Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

I. Hogyan jön létre bennünk a színház?

A mi belső alteregónk is éli a maga életét. Elsősorban ő az, aki éjszakai álmainkat álmodja. A színjáték az ébrenlét állapotában álmodott élet.

A színház egész története arra tanit bennünket, hogy e művészet eredete az utánzásban van. De jól értsük meg: nem a természet sápadt másolásáról van szó, hanem az élet művészi eszközökkel való újrateremtéséről.

A művész életet ad valamilyen mágikus tárgynak,amelyben több az élet, mint a közönséges tárgyakban; egy festmény, egy mellszobor, egy szimfónia lényegében az élő világhoz tartozik.

Az alkotás perceiben a művész egyfajta izgalmas, a szekszuális élményhez hasonló folyamatnak engedi át magát, amelynek végén életet nemz.

Ha az élet a szinek szimfóniája, magától értetődő dolog volt kitalálni a festészetet. Ha az élet az idomok, a formák tánca, logikus, hogy meg kellett születnie a szobrászatnak. Ha az élet hangok szövevénye, a zene éppen olyan természetesen létezik, mint maga az ember.

Nos hát, eszerint milyennek kell lennie az életnek ahhoz, hogy utánzó" leleményét igazolhassa?

A festészet, a szobrászat, az épitéezet, a zene, a költészet történelmileg is elfoßsdott miivészetek. Hát az "utánzó" művészete megérdemli-e, hogy raegirják a történetét?

A mi Fluchére barátunknak az erzsébetkori színházról szóló rendkívül izgalmas tanulmányában két mondat nagyon megfogott engem. Ezt mondja: "Bennünket a szöveges színház érdekel, az a színház, amely az irodalomhoz tartozik." Másutt: "A színház, mint jelenség, mindenekelőtt a nyelv kiserleti művészete; alapvető, szórakoztató és tanító küldetésének sikere a verbális kísérletek eredményességén múlik. E kísérletekkel drámaÍrók fáradhatatlanul próbálkoznak, a színészeknek pedig az a feladatuk, hogy e kísérleteket a közönség elé vigyék."- 13 -