Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

IV. Jegyzetek munka közben

kell különböznie a régitől, hogy lényege nem a néma nyelvű, hanem a szótlan cselekvés.

A gesztusok nyelve, amely a régi pantomim fő varázsa volt, azt tűzi ki célul, hogy valamilyen módon helyettesítse a szót. A szavakat mintegy lerajzolják a levegőbe: "A szemed, mint két csillag...” -a szivem..." stb., stb. Ha ez lehetővé teszi is a pantomimszinésznek, hogy úgy fejezze ki magát, ahogyan egy beszélő szinész, a néma kifejezésmód erőtlensége viszont csak a komikumban, valamint a régimódisággal járó ósdi báj révén bizonyult élvezetesnek. Ha a kifejezés túl részletező, a pantomimstilus a gyerekes komikum határai között mozog. Pierrot-csak szánalmat és részvétet kelt.

Márpedig a pantomim olyan művészet, mint a többi, és éppen olyan nemessé és grandiózussá válhat. Elképzelhető egy tragikus pantomim is. £s ezt a titkot csodálatosan ismerik a távolkeleti művészek. A No-játékban a gesztus művészete grandiózus. A titok kulcsa: a pantomimjátékos nem éri be többé azzal, hogy néma legyen; ő lesz maga a "Csend".

A Csendre alapított modern pantomimért folyó harcba vetettük magunkat Decroux*^ és én, 1933 óta, miután ez utóbbi átadta nekem mindazt, amire már rájött és amit a Vieux-Colombier-től kapott. Azóta Decroux hősiesen ásott tovább a műfaj mélységébe s megalkotta a pantomimnak azt a fajtáját, amit ő "szoborszerü pantomim"-nak nevezett el. /Nemrégen olvastam egy újabb meghatározást: "mozgékony szoborszerü pantomim"./

Minden bizonnyal ez a legérdekesebb, ami a valóban modern pantomim területén történt. De én, a magam részéről, bátorkodom megmondani: ez még nem elégít ki engem. Mert ez,

Étienne-Marcel Decroux /sz. 1898/ francia szinész, Dullin munkatársa, a XX. századi pantomim egyik úttörője, Barrault mestere a pantomimban. Pantomimiskolát is nyitott.- 111 -