Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Az értelmező etűd

na néz a nyitott ajtón át - ki tudja számítani a lépteit - most a lépcsőn van - most ér az ajtóhoz - most lép ki az utcára - csak kiáltania kell - vissza fog jönni! Megfordul és megragadja az ablakkilincset.Ott lent megy. ’Maradj itt* - mondja magában - elég ez a két szó, majd hangosan: "Maradj itt!’, de az ablakot nem nyitja ki, döntött. Az asztalhoz lép és felemeli a terveket.

Szavakat és egyszerű mondatokat tettünk gondolataink, fantáziánk és érzéseink kiindulópontjává. A mondat értelmezése lett uj etűdjeink,az értelmező etűdök tartalma. Minden mondat, még egy szó is sokat, nagyon sokat tudott mondani, bizonyos helyzetekben mindent megmondhatott, tekintet nélkül arra, hogy mi volt a mondat vagy a szó; mert a mondat vagy szó nem él önálló életet, hanem nyugszik és alszik, s az embernek kell felébresztenie, azzal, hogy elolvassa, leírja, kimondja, meghallja, azzal, hogy emberek töltik meg emberi tartalommal.

Értelmező etűdjeink során utóbb egész szerepeket alkottunk, amelyeket meg kellett valósítanunk. Megtanultuk, hogy megtaláljuk az adott szövegben az embert, az élményt, amely ezekben a szavakban jutott kifejezésre és megtanultuk elsajátítani ezt a számunkra előirt —a darabban a költő által előirt - embert és élményét."

Eddig tart növendékünk beszámolója az értelmező etűdökkel kapcsolatban szerzett tapasztalatokról.

"Hát ennek vége!" - "Maradj itt!" - "Mikor jön viszsza?" - "Vigyázz, asszony!” - és még megannyi más mondat. Ha tudjuk, hogyan olvassuk azokat, ha megértjük megragadjuk, a magunkévá tesszük őket, akkor képzelőerőnket és fantáziánkat nem korlátozzák és nem nyomják el, hanem ellenkezőleg: a szó, a drámairó szava a legszebb kölcsönhatásban termékenyíti meg fantáziánkat.

Az értelmező etűdök ezentúl elválaszthatatlan részei lesznek annak az edzési módszernek, amelynek hivatása során végig kell kisérnie a színészt és sohasem hagyhatja el.Fon- 97 -i