Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Chanfalla

Mert *a költők nagyok’, suttogja a tömeg és szemében kis láng izzik, amelynek irigység a neve.

Ma este lesz busz éve, hogy megtaláltalak, és ma este fel akarom neked olvasni ezt a történetet, azután pedig - neked ajándékozom. Jól őrizd meg! Érdemes rá, hogy izzó szavait örök táblákba véssék.

l.

Akkoriban tizenöt éves voltam és ha szólítottak, úgy mondták még, hogy Lopez Philippio. Akkor ért el hozzám először az a hatalmas, az a szép, az a nagy vágyam /te tudod, mi/. Tizenöt esztendős voltam. Éppen átléptem a küszöböt, ahol ifjúvá érik a gyermek. Akkor először éreztem egészen közel, mellettem, és úgy éreztem, mintha egész addigi életem csak várakozás lett volna. És amikor mellettem állt, máris belém lopódzott és én befogadtam.

Amikor ez velem történt, apám még komornyik volt a grófnál. Neki is nehéz gyerekkora volt - nyolcadmagával voltak testvérek -, de egyetlen fiát tenyerén hordta. Több szabad időm volt, mint munkám. Meg tudott óvni minden fárasztó kötelességtől, amelyet a szolgaszemélyzet gyermekeinek el kellett látniuk, különösen pedig a kastély buja növényzetű kertjeiben végzendő nehéz munkától; mert mint az uraság apjától öröklött komornyik,különleges előjogokat élvezett. Azonfelül - és ez nekem, akinek mindig mindenben kedveztek, fel sem tűnt - a ház előkelő hölgyei különös rokonszenwel viseltettek irányomban. Az egyetlen szolgagyerek voltam, akinek gyakran megengedték, hogy különleges alkalmakkor - többnyire szerecsenfinnak álcázva - segítsek a felszolgálásban; minthogy ebben különösen ügyesnek bizonyultam és viselkedésemmel elszórakoztattam a vendégeket, az a szeszélyes ötletünk támadt, hogy taníttatnak. Miután- 76 -