Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Capacho naplójából

Eddig a részig harapódzott a tűz. A püspök a kezében tartotta az elszenesedett darabokat. Oldalt pillantva, az asztalon egy levelet vett észre. *6 Szent Felsége szolgáinak’ - szólt a cimzés. Csak a kolostorba érve nyitotta fel Las Casas a levelet, hogy megkímélje Algarovíllas lakóit az ijedtségtől. Maga is megrémült, amikor elolvasta: ’Tudtam én, hogy egyszer eljön,

Legyen öné a hit s e kis levél.

Bölcsnek jár a pénz e földön!

Kétszer kettő néha öt:

Zsebre vágtam én biz őt,

Míg aludtak holdnak fényinél.

Kern haltam meg, vigan élek,

Testemben virgonc a lélek,

Koporsómban egy birkám Ad majorem dei gloriam!,x^

Itt a színész még következetesen a feladat szerint költötte tovább a szerepet; még ha ez az utótörténet az előadás szempontjából látszólag érdektelen volt is, mégis mind Capacho ábrázolója, mind pedig a színészek közössége jelentős ösztönzést merített belőle. Mert az elő- és utótörténet nemcsak a saját szerep megformálásához fontos,hanem a többi szerephez is, amelyekhez kölcsönös kapcsolatok fűzik.

így például Chanfalla előtörténete éppoly fontos Chirinos, mint sajátmaga szempontjából. Előtörténetek tehát egyáltalán csak közös munkában jöhetnek létre.

Chanfalla feljegyzéseiben többek közt ez áll: "Héha rámjön valami és olyankor költőnek érzem magam. Mert *a költők nagyok’ - suttogja a tömeg, és a szemükben kis láng izzik, amelynek irigység a neve."

I/Isten nagyobb dicsőségére. Aatin/ - /A ford./