Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A szereplők közötti kapcsolatok

tőle? Habelin hangszere nélkül? Talán a vonót még megtalálja?

Kérdés kérdést követ, a kérdésekre válaszolni kell. És mi minden rejlik ezekben a kérdésekben és feleletekben? A kérdések eleinte általános jellegűek és kevésbé érdekesek voltak, de most mind pontosabbakká és érdekesebbekké válnak, a végsőkig hatolnak. Kérdésekből és kapcsolatbeli lehetőségekből szőtt hálónk amellyel A csodaszinpad meséjét beborítottuk, mind szükebbre és szükebbre húzódik, és mind nagyobb zsákmányt gyűjtünk össze benne. ’Peszitővasunk* már régen nem elegendő.Egymagában már senki sem tudta ezt az átdolgozó, ellenőrző munkát elvégezni. Minél kevesebb meghatározott anyagot ad a költő, a mi esetünkben Cervantes, annál több dolga van a színésznek.

Ezt a munkát mint együttes végeztük el. Mindenki, aki az átfogó előkészítő munkák folyamán tudatában ugyanazokat az előfeltételeket fogadta el, kérdések és feleletek révén, lélektani elemzések segítségével és fantáziája utján gazdagíthatta a kóklerek és kispolgárok életét.

Ez a közös élőmunka, amely nálunk nagy teret tölt be és a jövőben is igen jelentékeny lesz, rendkívül termékeny volt. Noha mindenki már megbarátkozott bizonyos szereppel, talán már belső összhangot is teremtett vele és az alak mind jobban testet öltött már lelki szemei előtt, azért mégis többé-kevésbé magában hordozta a többi alak vonásait és hajlamait is, amelyeket szívesen megtestesített volna. Mert bár minden színész végül is ’csak egy* szerepet játszhatott ebben a darabban, azért mégsem kellett ezt a vonást elsorvasztania, hanem a közös munka folyamán táplálhatta és tovább is adhatta az együttesnek. Az együttes bizonyos mértékig takarékpénztár és közös folyószámla lett, ahova most valamennyien közösen befizettünk, de amelyből azután később kivehettük mindazt, amire egy-egy színésznek szerepe kialakításához szüksége volt. A közös értelmi élőmunka- 65 -i