Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A kispolgárok

tötték és viszonylagos jólét mellett letelepedésre birták. így ezekben a tisztségviselőkben - akárcsak Don Quijote esetében - vágyak ébredtek, amelyeket csak úgy tudtak levezetni, hogy bezárkóztak egy romantikus, múltba révedő irodalom álomvilágába - és ugyanakkor állandó gyanakvó aggodalom töltötte el őket saját hatalmi pozíciójukért. Ellentétben Don Quijotéval, aki ennek a meghasonlásnak a valóság következetes, saját létét is feláldozó tagadásával akart végetvetnl és aki ennélfogva kétségtelenül tragikus, de zárt etikai személyiség maradt - az ilyen hidalgóivadék karrieristává vált, akinek cselekedeteit nem előre vagy hátrafelé vivő etikai posztulátumok, hanem a gátlástalan opportunizmus határozta meg. így lett belőle is "költő", aki ki nem élt hajlamait olyan tákolmányokra akarja átváltani, amelyek segítségével egykor bejut majd az udvarhoz, fis Így jut el a mi főbírónk is vezérmondatához: "Azt akarom, hogy mindenki higyjen bennem."

Mindenkit és mindent szivesen lát, aki és ami ezt a hitet szolgálja. Aki és ami ezt a hitet veszélyeztetheti, azt minden eszközzel támadja. A Főbiró addig tűri és támogatja Chanfalla csalását, amig ez a csalás nem árthat nimbuszának. De ha aztán még nagyobb erő fenyegeti a tekintélyét, ahogy az később, a Kvártélycsináló megjelenésével történik, akkor haladéktalanul szövetkezni fog Chanfallával.

Vajon Algarovillas legfőbb hivatalnoka maga is hisz a csodákban? Nem. fis mégis csodás dolgokat akar látni? Nem. Sokkal értelmesebb munkatársainál. Az értelem súlyos akadálya a csodában való hitnek.

Akkor hát illik-e egyáltalán a kispolgár-csoport részére talált feladat a kispolgárok legfőbb vezetőjéhez? Vajon a Főbiró e kitűzött feladat törvénye szerint cselekszik-e, aláveti-e magát annak?

Igen, mert tudja, hogy a kispolgároknak szükségük van a csodában való hitre. Ha tehát megkísérelné szétzúzni a- 50 -