Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A kispolgárok

nyomott a szűk kispolgári jelleg. Az egyik tehát beszélhetne basszushangon, a másik fejhangon,a harmadik talán dadoghatna és végül valamelyiknek beszéd közben légzési nehézségei is lehetnek. így valamennyit meg lehetne különböztetni egymástól, és ugyanakkor mindnyájukról bizonyos fokig szánalmas benyomást nyernénk.

De vajon valóban feltárná ez a néző előtt a kispolgárság lényegét? Felfedezné-e azt a néző önmagában és megundorodva siralmasságától, elfordulna-e tőle? És ha saját életében egy másik, ugyancsak kispolgári beállitottságból származó cselekedettel találkoznék, szembehelyezkedne-e vele? Az ilyen ábrázolással meg lehetne-e győzni arról, hogy a kispolgáriasságot magunkból is ki kell irtanunk?

Semmiesetre sem. A néző, a nézőtéren tartózkodó kispolgár is valószinüleg pompásan szórakoznék és nagyon hálás lenne az együttesnek, amiért az "általános szánalmasság"ábrázolásával benne a nagy fölény felemelő érzését keltette. De érintetlen marad, passziv és élősdi. A cselekvő, alkotó néző pedig kielégitetlenül és sértődötten távozik a színházból. Sértődötten, mert az előadás nem szólt lelki képességeihez, azokat semmibe se vette.

Ezen az utón tehát nem megy! Nem, a kispolgáriasságnak annyi árnyalata van, ahány kispolgár létezik,tehát végtelenül sok. És nagyon érdekes őket egymástól megkülönböztetni. majd csoportokba és alcsoportokba sorolni és végül a leglényegesebbeket értéktelenségük sorrendjében kiválasztani. Figyelnünk és regisztrálnunk kell tehát az ilyen kispolgárok belső és külső életét. Nem túlságosan unalmas ez? Mi az, ami az ilyen emberben és az ilyen emberrel egyáltalán történhet?

Nagy tévedés. Igaz, ha megvan hozzá a megfelelő felkészültségünk, igen könnyű regisztrálni a jelentős folyamatokat és gondolatokat. Lényegesen nehezebb jelentéktelen gondolatokat és folyamatokat regisztrálni. Mindenütt, ahol élet van, történik valami és nem képzelhetők el olyan em- 48 -