Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A szélhámostrió: Chanfalla, Chirinos, Rabelin

szükségszerűen már eleve eljátszotta az emberien gondolkodó néző rokonsienvét.

Miféle értéke lenne az előadásnak, ha a néző rokonszenvét a kalandorok felé fordítaná? Embertelen, nihilista előadás lenne. "Kis gondatlanság", felületesség csupán - s szinész és rendező súlyosan vétett volna magas hivatása ellen!

De Rabelin sorsa nemcsak a kalandorpárt leplezi le, hanem a kispolgárok "igazságérzetét" is,amikor a város törvényeinek őre, Benito Repolio tanácsur, saját gyengeségét és zavarodottságát titkolva, megpróbál károsodás nélkül kitartani mind a valóság, mind a csodák világa mellett azzal, hogy a nyomorékot szidalmazza, megalázza és végül elpáholja.

Rabéiinre tehát szükség van a zenéhez, szükség van rá, hogy gyalázhassák és elpáholhassák, e "felesleges" ember nélkül csoda nem művelhető és nem is hihető el, nélküle senki sem tudná, hogy kin tölthetné ki saját haszontalanságán érzett elkeseredését. Egyszerűen megállna a tudomány! Nélküle mindenesetre nehezebb lenne az is, hogy önmagukat és másokat becsapják. És ebben rejlik Rabelin öntudatlan bünrészessége. Segit csalni és segit - legalább idő.nkint - elzsibbasztani a felesleges emberek elkeseredettségét.

Mindezekből adódik Rabelin feladata: "Hasznossá akarom tenni magam minden áron."

Ha az olyan nézőből, aki életét erre az alapra állítja be, sikerülne borzongás vagy nevetés közepette kiváltani a felismerést: micsoda katasztrófa veszedelme rejtőzik ebben a magatartásban, és ha ezáltal megingatjuk benne ezt az alapelvet, akkor a "gyufaskatulyánk" tartalmával elért hatás nem marad el a valódi tragédia vagy a valódi komédia hatása mögött. Ezért olyan időszerű a mai németek számára, akiknek immár történelmivé vált nemzeti bűne a felelősségtől való félelem.

46 -