Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A szélhámostrió: Chanfalla, Chirinos, Rabelin

lamely eredmény, mint szilárd adott tény a legsokrétübb tényezők legkülönbözőbb szorzási módszereivel érhető el, ugyanilyen sokrétűek és különbözőek azok a hajlamok, élmények és társadalmi viszonyok is, amelyek egy ember látható törekvéseit, egész magatartását meghatározhatják.

Miféle ember tehát Chanfalla? Honnan jött? A rendező a Chanfalla alakítására kiszemelt színésznek a következő, kötelezettség nélküli, csak ösztönző például szánt javaslatot tette: Chanfalla talán szolga, aki az említett osztálykatasztrófák következtében maradt kenyér nélkül. Most meg kellett vizsgálni, vajon a színész szerepe megközelítéséhez hasznát tudja-e venni ennek a javaslatnak, továbbá, hogy használ-e ezzel a költői műnek és milyen mértékben. A javaslat próbaképpeni elfogadásakor a szerep alakitójában számos kérdés merült fel; kérdések, amelyek, mint minden helyesen feltett kérdés, már magukban hordták a választ. Például:

Miféle szolgálatot kellett Chanfállának végeznie?

Milyen volt a gazdája?

Miben nyilvánult a katasztrófa?

Hogyan zajlott le és milyen következményekkel járt Chanfallára és környezetére nézve?

Ilyen kérdéseknél semmiesetre se kalandozzunk el a tárgytól, hanem azokat a kérdéseket kell ápolnunk, úgyszólván olyan gonddal, mint a szemünk fényét, amelyek az alakba életet öntenek. Eközben mindig két szempontból kell kiindulnunk, amelyeknek a valóban drámai szerep esetében sohasem szabad összemosódniuk.

1. Mit akart a költő ezzel az alakkal? /Jól jegyezzük meg: a valóságot ábrázoló költő, és nem a magánember, akinek nézetei esetleg ellentmondásban állhatnak költői müveivel./ A költő egy látszatra épült egzisztencia csalárdságát akarta leleplezni.

2. Mit akar az alak? - Az alakot a "látszatból valóságot akarok csinálni" vezérmondatra épitettük fel. Ez a- 43 -I