Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
A szélhámostrió: Chanfalla, Chirinos, Rabelin
A színész azonban ne tegyen és nem is tehet mást magáévá, mint ami lényéhez szervesen kapcsolódhat és azáltal, hogy a szinész bizonyos vonásainak kedvez és azokat megerősíti,lehetővé teszi, hogy vérévé váljék a szerep. De az is megtörténhetik, hogy hajlamainak és a történelmi események ismeretéből táplálkozó fantáziájának ösztönzésére más utakon akar haladni. Ilyen esetekben a rendezőnek alighanem le kell mondania némelyik "kedvenc ötletéről" éppúgy, mint ahogy a színésznek is búcsút kell vennie nem egy "rendezői elképzelésétől", amelyeket a főfeladat elfogadása előtt magában dédelgetett. A rendező mutasson mindig példát a költői igazság és az alkotó természet iránti szerénység gyakorlásában. Sohase aggódjék vezetői jogai miatt. Csak igy válhat természetes, az alkotó erőket felszabadító és nem leigázó, nem cinikus, hanem uj, emberibb tipusu alkotó rendezővé. A szélhámostrió: Chanfalla, Chirinos, Bábelin Chanfalla szándékát már ismerjük a főfeladatból, ő a "valóságot akarok csinálni a látszatból" tézis fő-hordozója. Ez egyszersmind Chanfalla szerepfeladata is. Ebből azonban még igen keveset tudunk Chanfalláról, az emberről. Hiszen szándéka már eredmény. Azokat a tényezőket, amelyek ennek az eredménynek létrejöttéhez szükségesek voltak, még nem ismerjük. Még nem tudjuk, miféle ember jutott el eddig a célkitűzésig és milyen életmóddal. Ahogyan valamely eredményt előidéző tényezőin keresztül vizsgálunk, úgy ezt a mondatot: "A látszatból valóságot akarok csinálni" annak az embernek és indítékainak szempontjából kell megvizsgálnunk, akinek ez vezérmondata lett és a sok feltétel közül, amelyeket ez a mondat magába foglalhat, azokat kell kiválasztanunk a szerep megformálásához, amelyek a szinész hajlamainak leginkább megfelelnek. De ahogyan va- 42 -
