Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Főfeladat és társadalmi valóság

lenni, csak passziv tárgyak. Hát nem világos, hogy egy hatalomravágyó, aktiv egyéniség könnyű zsákmányává kell válniok? Kapálódzásuk valósággal kéjes, nemakarásuk már behódolás; mert a szélhámosságnak ellenállni és azt szétzúzni csak egy határozott célra irányított akarat képes.

A kispolgárok feladata a következő, többé-kevésbé öntudatlan magatartásból adódik: Miután nincs meg bennünk a képesség, hogy a valósággal tudatosan és tevőlegesen megbirkózzunk és ezért nincs elképzelésünk a valóságról,aminthogy nem hiszünk igazán saját erőnkben sem, miután "nem-valóságos" emberek vagyunk és ha szűk kispolgári korlátáinkon tulnézünk, kétségbe kell esnünk önmagunk felett, ezért nem akarunk hinni a valóságban. Aki pedig el tudja hitetni velünk a lehetetlent, a csodát, az eléri, hogy higyjünk önmagunkban, átsegit bennünket a fenyegetően ostromló valóságon; neki szivesen elhisszük, hogy ő a mi prófétánk. A kispolgárok feladata tehát igy hangzik: "Nem akarjuk elismerni a valóságot."

így adódik a tézisből: "A látszatból valóságot akarok csinálni" és az antitézisből: "Nem akarjuk elismerni a valóságot". A szintézis: "El akarjuk ismerni a valótlant, a csodát, mert az hasznunkra van /minthogy a valóság számunkra nem használható és bennünket sem használhat a valóság/". Ez a darab főfeladata, amely különböző indítékból minden alakra érvényes: a csodába vetett hit, mint célszerű ideológia!

Vagy más szavakkal mondva, közjátékunk társadalmi igazsága igy hangzik: "Valamely változás, átmenet idején az emberek, akik képtelenek ezt az átmenetet akarni, a valóságtól a látszat felé fordulnak." - Vajon rfem emelte-e Cervantes ezt az igazságot látszólag jelentéktelen közjátékában igen magasértékü jelképes formulává? És "gyufaskatulyánknak" ez a tömör tartalma nem követel-e meglehetősen nagy erőfeszítéseket a színésztől, az együttestől és a rendezőtől?!- AO -