Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Rendezési ötletek

testét-lelkét, most bosszuszomja hajtja és tartja életben. Szemfényvesztéssel áll bosszút a nyomorult emberiségen.

Vagy voltaképpen nem Capacho az...? Vagy Chirinos...? Végre rátaláltunk az igazira: Chirinos, ő a nagy szerep! Chanfalla csak a feleségének férje, szexuális rabja. Chirinos a nagy vamp, aki felszabadítja az érzékiséget és ezáltal uralkodik. A csodaszinpad az ő erotikus vonzerejének diadala.

így lett minden alakból az a bombaszerep, amely űrügyül szolgálhatott rá, hogy valaki gátlástalanul kitombolhassa szinészi vágyait, és mellette a szindarab nem is volt nagyon fontos. És mindenki, aki beleszeretett valamelyik alakba, rögtön rendezői elképzelést is hozott magával,amely szerepét a darab középpontjába helyezte. Mindegyiknek megvolt a maga bombaszerepe - a legtöbbé természetesen Chanfalla, minden árnyalatában, Harlekintől Mefisztóig - és akkor aztán már a darabbal is meg lehetett alkudni. Elég rossz volt ugyan, de hát mit lehetett tenni? Hiszen a műsoron szerepelt.

Legutoljára azonban szót kértek a filozófiai mélytenger-kutatók, az értelembogarászók is; ők közben alaposan átvizsgálták a szindarab rejtekeit és egyszeriben minden világos lett előttünk. Hogy miért játszunk Cervantest? Hiszen ez egészen egyszerű: mert az igazi művészet örök és általános érvényű! Egyáltalán nem érdekes, hol és mikor játszódik egy darab, a lényeg, hogy örök igazságokat tükröz. Nézzétek csak meg A csodaszinpadot: hát vajon nem az emberiség ős-tipusai az egyes alakok? Chanfalla a kalandor, a szerencsejátékos típusa,aki a világot nagyban és kicsinyben a feje tetejére állitja;Capacho, a jegyző a felelőtlen értelmiségi ősképe, felőle történhetik akármi, csak ő biztonságban lehessen és élvezhesse mindenen áthatoló értelmének diadalát. A főbiró az örök karrierista. Castrado nemlétező polgári bátorságával az örök alárendelt hivatalnok, Repolio a vak igazságszolgáltatás, a Kvártélycsináló az- 26 -