Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A művész erkölcsi felelőssége és bűntudata

- Feneketlen mélység tárul fel: Egy gyilkos agyonveri bűntársát, most már kettős gyilkosság történt!- Megálljunk, itt nincs szó gyilkosságról - veti közbe a tanár -, hanem egy csaknem mindennapos felelőtlenségről, amely kiesik a nyilvános igazságszolgáltatás hatásköréből.- Vajon mit fog még az élete folyamán elkövetni az az ember, aki ilyen felelőtlenségek terhét hordozza?- És a házaspár rokonai, barátai és ismerősei, vagy a lány barátnői, azok semmit sem vettek észre, vagy nem akartak észrevenni? Mindenesetre semmit sem tettek a szerencsétlenség elhárítására, valamennyien hibásak!- Igen, igy élik le az életüket az emberek, ilyenek ők. Ti is ilyenek /agytok, ahogy most éppen láthattátok, vétkesek és közömbösek. Illetve, pontosabban mi is ilyenek vagyunk.- Nagyon ébernek kell lenni.- Igen.

Hosszú szünet következik, majd valaki megkérdezi?- Ilyen bünszövevényben hogy lehet egyáltalán élni?- Lehet azért is élni, hogy megakadályozzuk a bűnt.- De hiszen éppen most láttuk, hogy a bűnt nem lehet kiküszöbölni a világból.- Ezt a bűnt és sok másikat már nem és azt a milliószoros vétket sem, amely egy népre nehezedik. De a bűnökkel terhelt emberi tudat vagy egy egész nép tudata, amely arra törekszik, hogy a jövőben maga is elkerülje a vétket és mások bűnét is megakadályozza,olyan áldott emberi együttélést teremt, amelyben az emberi kapcsolatokat mind kevesebb bűn nyomja majd. így csökkennek az emberiség bűnei. És ezért lehet, ezért kell élni. De úgy nem lehet élni, hogy egy bűnt egyszerűen kitörlünk a tudatunkból; ez annyi, mintha a meggyilkoltak holttestét befalaznánk a pincébe, hogy a házban lakomákat rendezhessünk.- 16