Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A művész erkölcsi felelőssége és bűntudata

je. Mert minél tovább halad mindegyikük, annál tisztábban látja majd ennek a tartalomnak alkotó áldását.

Az etüdjátszás okozta általános elégedetlenség megnyilvánulása után nem tértünk át rögtön a színdarabra, hanem először megkíséreltük, hogy etűdjeinknek ismereti és etikai "tápértékét" adjunk. Itt kifejezetten mellőztük a moralizálást. Fiatal művészeink mindaddig egyszersmind önnön nézőik is voltak. Ezért magától értetődő módon olyan erkölcsi és alkotó erőket tételeztünk fel a nézőben, amelyek megfeleltek a színészek hasonló adottságainak. így a növendékek egészen természetes módon jutottak el addig a kívánalomig,hogy az etűdből levonandó következtetés - akár kimondják, akár nem - szervesen a színpadi történésből adódjék. Jelenetek, sőt egész jelenet-sorok keletkeztek, amelyek anyagát a történelemből és a jelenből egyaránt merítettük, és lassan már olyan alakokat láthattunk, akiknek életét feszült figyelemmel követhettük.

A művész erkölcsi felelőssége és bűntudata

A következőkben leirt etűd olyan feladat alapján keletkezett, amelyet egy növendék tűzött ki önmagának.

Egy fiatal szobrász Zürichben, társaságban megismerkedett egy festőnővel. Később a festőnő modellt állt neki egy mellszoborhoz, amely a szobrászt ismertté és hiressé tette. Munka közben annyira közel kerültek egymáshoz, hogy összeházasodtak, majd a dél-svájci Alpokban házat vettek, hogy ott csak egymásnak éljenek. Nagyon boldogan éltek, Renata - az asszony -, szerette férjét büszke zsarnokoskodásával együtt, az pedig nem vette észre, hogy szerelme önző volt, csak elfogadott, de semmit sem adott. Amióta halott gyermeket szült, Renata állandóan gyenge volt, betegeskedett. A férfi elkeseredett. Többé nem találta meg az utat Renátához, mert hiszen sohasem törődött azzal,

12 -