Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Próbamunka és a rendezői tevékenység előrehaladása

már megint olyan gügye, mindjárt gondoltam! Ejnye, ejnye, ’a nagyapám lelkére’, itt aztán meg kell matatnia, mit tud! Mi a ménkű, nem is hittem volna, tényleg tud táncolni! Vigyázat! Nem, ez is jó volt, figyeljünk, ezt nekem is meg kell tanulnom, hiszen ez könnyű, mint a karikacsapás! Ezt nekem is tudnom kell! Jó! Jó! Sok mindent tud ez a nó! Na, miféle trombita szól itt? Micsoda, egy zsidólány, persze, az. Bizony, Repolio, kivétel nélkül nincs szabály! Igen, igen, én is mulatni akarok, holnap megint sok lesz a munka! De ne gondoljunk rá! Ó, csodálatos, de kár, hogy nem szabad táncolnom! - Hurrá, egy katona! Végre egy férfi és még hozzá milyen! Na, nézz már ide! Nevetek egyet, talán az használ! Igen!! Jön!... Hiii, gyere hát! Ó, főbiró uram,nem is sejted, mit csinálok! Nem, hova gondolsz, Mária, csak nem megyek most be, amikor kezd érdekes lenni! Remek, a főbiró fél, ez a haszna, hogy engem megijesztett! Igen, most már van, aki megvédjen! Harminc ember beszállásolása? Remek! Halló! Viszontlátásra! Hahaha! Miért nevetnek a többiek? Mi van vele és a tudós Okfcondyval?Ez igazi férfi! Igen, Montiéi ur is azt mondja! Csudajó, mi, Manuela? Egy egész század lovaskatona! Ó Istenem! Repolló most dührohamot kap! Remélhetőleg most nem jut belőle nekünk is, mint legutóbb! ó, hiszen újra itt van a katonám! Halló! Na, ezek még mindig nem hiszik, hogy ember?! Biztosan elvisz magával! Nézz már ide! Hiszen te hozzánk huzol, ugye?! Micsoda, meg akarjátok vesztegetni, hogy-továbbmenjen a lovasaival? Ó! De nem, hiszen ő nálam marad, nagyon is tetszem neki! Kérlek szépen, nézd csak nyugodtan Heródiást, a táncosnőt, ő aztán úgyis elmegy! Nézz már ide rám, nem táncolnánk később? Micsoda, ő nem látja Heródiást? Nahát, ez mindennek a teteje, az én katonám nem ’amolyan*! Verd őket mind laposra! Igazán megérdemlik, mindig rosszak voltak hozzám! Húzd már végre ki a kardodat! Nem. - Hát akkor sajnálom! Ostobával és gyávával én se adom le magam, igen: ő is ’amolyan*! ’Amolyan’! Bocsásson meg, főbiró ur, amiért az előbb kinevettem! Hu!!! Mégis kihúzza a kardját. Csak legalább ne ki- 105 -