Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)

A realizmus újjáéledése a német színházban (Siegfried Melchinger)

Példák Dürrenmatt (szül. 1921) Fizikusok c. müve két alkalommal töri meg a jól megcsinált, majdhogynem bűnügyi darab realista formáját: először "Salamon zsoltárában az űrhajósokhoz" és később a pszichiáternő trösztjének utópiájában. A lirai intermezzo egy őrültséget tettető ember fantáziálásaként jelenik meg. Az utópia hirtelen ugrást jelent a groteszkbe, ami azt implikálja, hogy a darab alapjában véve nem realista. Egy elmegyógyintézet valósága tudományosan persze kétségbevonhatatlan, de az Író arra használja, hogy egy képzeletbeli világot mutasson be - olyan világot, amilyenné egyszer a miénk válik, ha folytatjuk kiegyensúlyozatlanságunk táplálását. Martin Walser (szül. 1927) Tölgyek és nyulak (

Elche und Angora} c. müvében a német kispolgárság náci múltját tárgyalja, s egy olyan világot,amely számára általában igaznak látszott, szatirikusán a groteszkbe transzponál. Legutóbbi darabjában, A fekete hattyúban (

Der Schwarze Schwan

), egy szanatóriumotválaszt keretül:ifju hőse azt az esztelen gondolatot fejleszti ki magában, hogy SS gyilkos volt. A kezelőorvos és apja résztvett az auschwitzi euthanasia-gyilkosságokban; jelenleg mind a ketten fel el ősségtelj es állást töltenekbe. Egyikük jól álcázta magát, a másiknak sikerült néhány évre eltűnnie. A szerző szándéka nyilvánvaló: az igazság kiderítésének lehetősége csak a bolondnak adatott meg. "A múlttal szembeni magatartás az ember emlékező tehetségének jellegétől függ." Itt is találkozunk a realista dialógusból való kitöréssel - a darab csúcspontja az a jelenet, amelyben a bolondok Erinnyséknek öltöznek - és a valóság dimenzióinak áttörése, a groteszkség révén,hátborzongatóan emeli ki a közönség számára az igazságot. A bolondok házának ez a divatja, mint a groteszk események realista motiválásának lehetősége, frappánsan jelenik meg Peter Weiss (szül. 1916) darabjában

jean -Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet ápoltjai előadják de Sade ur betanításában. A szerző, aki korábban egy verses egyfelvonásos parabolát irt Nacht mit Gästen (A látoga - tők éjszakája

) cimen, Marat cimü darabjához a rimtelen szabadverset választotta. Mint Eliotnál is, a felfokozott prózához közel álló szabadvers csak bizonyos különösen hangsúlyos részekben ér el költői hatást. Weiss ugy tesz, mintha darabját egy elmebajosokból álló közönség előtt játszanák le és a groteszk elő- és utőjátékkal, az elidegenítés brechti/ eljárását követve, bemutatja az előkészületeket, a közönség közbeszólásait és különvéleményét. De természetesen tudja, hogy valódi közönsége a mai színház ban található. Weiss erről ezt mondja: "Az emberek valójában egy színházon belüli színházat látnak, de ennek a valóságot kell számukra képviselnie. " A cselekmény azáltal, hogy mindenki ismeri Marat végét, elveszti feszültségét és az érdeklődés a téma felé fordul: ez pedig a lobbanékony individualizmus és a meggyőződéses közösségi gondolkodás ellentéte. Az első képvi-