Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)

A realizmus újjáéledése a német színházban (Siegfried Melchinger)

reise; Kaspers fet-tisdag, 1900). 2. A posztexpresszionista riportázs, amelynek rokonsága Brecht "epikus szinház"-ával nyilvánvaló. Brecht és az abszurdok eltérő utakat követtek, a valóságot két lehetséges módon ábrázolták. Amikor a mai drámairodalomban a "realizmus újjáéledéséről" beszélünk, megintcsak ezeknek az eredményeknek az emlékét is tekintetbe kell vennünk. III. Miután Brecht színházát realistának tekintette, szembe kell nézni a politikából származó nehézségekkel is. A Szovjet Enciklopédia a következőképpen határozza meg a szocialista realizmust: "A színdarab objektiv alapja a társadalmi élet a maga ellentmondásaival, amelyek kiélezett válsághoz vezet nek és nyílt konfliktushoz a régi és az uj generáció között. " A részrehajló ábrázolás tehát az objektivitással egyazon színvonalra kerül. Az előbbi első látásra nem foglaltatik benn Engels meghatározásában, amelyet Margaret Harknessnek irt levéltervezetében adott: "Tipikus emberek hűséges ábrázolása tipikus körülmények között." Brecht munkássága realista, ha az ember a "hűséges" jelzőt huzza alá; de nem a nyers valóság másolata. De az, ami a körülményekben és az emberekben tipikus, nem fedezhető fel másként, mint egy előre lerögzített valőságkoncepciő segítségével. Nem véletlen, hogy Lenina marxizmus nevében elitélte Plechanov "objektivizmus"-át. Ebben az értelemben Csehov realizmusa épp oly kevéssé marxista, mint Gerhardt Hauptmanné. Már Otto Brahm, aki a német szinházban a realizmus igazi megalapítója volt,, határozottan visszautasította a "tipikus"-t: miért kellene eltávolítani a kevésbé szokványos alakokat és a valóság szokatlan területeit a színházból a valószerűség követelménye nevében? Ezzel szemben Brecht fentemiitett füzeteiben azt mondja: "A realista művészet harcos művészet. Avalőság hamis felfogása ellen harcol. " Vagy: "A szocialista realizmus azt jelenti,hogy híven a valósághoz, szocialista szempontból ábrázoljuk az emberek közösségi életét, a művészet eszközeivel." Kis Organon c. müvében azt mondja, hogy az igazság nyelve túlságosan szelid és a valóságnak szembeszökőnek kell lennie. Ez azt mutatja, hogy a realizmus az ő szemében nem formai intenció; és még a tartalmi intenció is csak akkor realista, ha marxista alapra épül. Brecht tanításával, mely szerint az igazság nyelve túlságosan szelid, szemben áll Otto Brahm véleménye, akinek számára az igazság nyelve csak nagyon szelid lehet. Ez volt Sztanyiszlavszkij és Csehov koncepciója és ez az angolszász realizmus hagyományos alapja is. Pinter és Wesker müveiben is annyira jelen van még ez a koncepció, hogy mindaz, ami a mai német szinházban realistának tekinthető, inkább csak pótanyagnak látszik.