Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
Realizmus a jelenkori angol színházban (Laurence Kitchin)
Színházat vezette, s az Oxford Companion to the Theatre szerint ott "a vidéki életről szőlő realista színdarabokat" mutatott be. Ezek közül az egyik, Stanley Houghton Hindié Wakes c. darabja különösen merész volt korában: egy munkás származású fiatal lány, akit egy birtokosfia elcsábított, valamennyi, az életben és a szinházban elfogadott konvenció ellenére visszautasítja a neki vonakodva felajánlott házasságot. Egy másik ezen müvek közül, Harold Brighouse Hobs on' s Choice ( Hobson vá lasztása )c. darabjaa Nemzeti Szinház 1964. évi repertoárjában is szerepel. Miss Horniman szerepe méltánylásának befejezésére elég lesz, ha az előbbiekhez még hozzátesszük, hogy Littlewood Workshop Szinházát egy manchesteri radikális csoport alapította és hogy első közönségsikerük Behan A tusz c. darabja volt, amely O' Casey vidáman felforgató szellemében fogant. Ibsen hatása az angol realizmusra főképpen elméleti jellegű volt, hacsak nem Pinerőnál és a bulvárszinházban akarjuk fellelni a realizmust, amit pedig nem vagyok hajlandó elfogadni - vagy erővel realistának tekintjük Shaw-t, aki pedig nem volt az. Az 1950-es évek táján fellépő Arthur Miller előtt nem látok egyetlen olyan angol nyelvű drámairőt, aki valójában, szervesen magáévá tette volna Ibsent. Kétségtelen, hogy a Kísérteteke t, amely 1901 ben annyira feldúlta az angol irodalmi világot,J. T. Grein, Antoine Théâtre Libre-jenek egy merész hive vitte színpadra és kétségtelen az is, hogy a sokkot, amelyet Ibsen a londoni kommersz szinházban kiváltott, Shaw kritikája tette halhatatlanná. De az eredmények kevéssé voltak mélyrehatóak: a merev szabályok enyhülése a bulvárdrámában és némi finomítás a konvencionális szituációkon, amelyek egy félszázada uralkodtak. A két világháború alatt és a bizonytalanság éveiben a szakadék a londoni szinház és a valóság között továbora is mély maradt. Ha a realizmus jelent valamit, nem szabad azt várnunk, hogy azt éppen a "kényelem színháza" -ban találjuk meg. Ha viszont a realizmus olyan tendencia, amely minden szinházban jelen van, akkor sohasem tűnhet el teljesen. A Workshop Szinház és a Miss Horniman közötti kapcsolatok bizonyitják ezt. A két világháború között a West End frivolitását néha felkavarta Maugham, Sherriff és McKenzie; mindhárman tükrözték ugyan a kor nyugtalanságát, de olyan szintelen és köznapi nyelven, amelyet "naturalizmusnak" nevezünk. Vegyük hozzá még ehhez az olyan kis színházak, mint az Everyman és a Gate állandó erőfeszítését, amelyek szük közönségnek Ibsent, Csehovot és Strindberget játszottak. De az angol drámairodalom a kontinens nagy drámaíróinak uszályában haladt, egészen 1956-ig, addig a mozgalomig, amellyel Osborne, Wesker, Arden és Pinter ajándékozott meg bennünket. Ebben az esztendőben a világszinház gravitációs központja Angliába helyeződött át. Osborne Dühöngő if júság c. drámája bemutatójának estéjén nem volt zendülés és semmi sincs a darabban, ami Synge vagy a fiatal O' Casey első lázadásához hasonlítható lenne. Mégis voltak benne mondatok, amelyek a brit militarista kasztot leplezték le, és volt egy vasalódeszka is a szinen, meg egy hős, aki egyetemi
