Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

Úgy érzik, minden óidéiról be Tannak kerítve, és bogy kitörjenek, ahhoz nem elég az önbizalmuk, nem elég az erejük és nem elegendő a bátorítás, amelyet a kortól kapnak.

Talán még jobban, mint az egyén, de legalább annyira érdekli őket a közösség - ez pedig uj vonás az Irodalomban a csoport, az osztály, a nemzet, az emberiség.

A mai harminc-negyvenéves férfi élmény- és tapasztalatvllágában csataterek, nemzetközi gyűlések, számos utazás és távoli expedíciók szerepelnek.

A hely és a cselekmény egysége, amely a klasszikus tragédiában a palotára,a polgári vigjátékban a házaspárra, a családra vagy akár a szükebb hazára vonatkozott, sajátosan értelmetlennek és elavultnak tűnik.

Az egyes ember szivébe egyre jobban beveszi magát az egyetemesség érMte* Az idegen nyelvek szélesebb körű használata és a fordítások egyre szaporodó száma következtébea az egyes nemzeti irodalmak áthatják egymást. Hasonló jelenségről van itt szó, mint a reneszánszban, mikor a tudósok, az ókort felfedezve, megismertették korukkal annak erkölcseit és alkotásait és ezzel uj teret nyitottak a költők előtt. A háború mélységes káosza és a nagy katonai vándorlások uj etnikai kapcsolatokat és keveredéseket idéztek elő. A film, amely szemünk előtt vonultat el képeket a legtávolibb tájakról, típusokról, erkölcsökről; a gyors közlekedési lehetőségek; az újság és a rádió,amely nap mint nap hozzáférhetővé teszi számunkra a legfrissebb világeseményeket; mindez hozzájárul, hogy az átlagkultura nemzetközi jellegűvé váljék és élményvilágunkban "száz különféle felvonásból álló széles dráma bontakozzék ki, amelynek színpada a világegyetem."

Hogy ezt a színjátékot felmérhesse, az Író úgy érzi, egyre szélesebbre kell nyitnia körzőjének szárait; ís egyre sürgetőbben, élet-halálkérdésként vetődik fel számára a probléma: olyan uj és arányos kifejezésmódot találni drámai világképéhez, amely képes azt megragadni és visszaadni.- 74. -