Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

művészetük szoros kapcsolatban lenne a mai világgal, megbirkózhatna problémáival. Arccal a világ felé fordultak és ugyanakkor valami furcsa zavart, riadtságot éreznek vele szemben.

Több okát látom ennek. Az első az, hogy hiába nyújtják tükrüket a világ felé: az csak zavarosan tükröződik benne. A kép túlságosan megtört: a világot túl sok ellentétes vagy csak tagadó jellegű elképzelés dúlja. A dráma lényege, hogy állítson és Ítéljen. A drámaíró építész. Kemény, tömör anyaggal dolgozik és épületének alapjait szilárd talajba ágyazza. A futóhomokkal nem tud mit kezdeni. Ha a lét körülményei bizonytalanok, a szellemi éghajlatok változandóak, az erkölcsök állandóan alakulnak, az eszmék örök forradalmat élnek s a divatok jönnek-mennek, az emberi megfigyelés és elemzés olyan anyaghoz jut, amelyet a laza formájú regény sokkal könnyebben emészt meg, mint a dráma szigorú műfaja. A tárgy kicsúszik kezünkből. Márpedig a tragédia csakúgy, mint a vígjáték a tárgyi világból meriti bonyodalmát. A személyiség egyre nehezebben fogható meg, egyre inkább szétmorzsolódik. Lassan már csak anomáliák, kuriózumok, ellentmondások, rejtélyek, furcsaságok látszanak belőle. Ez pedig szögesen ellentmond a drámai jellem fogalmának, amely pregnáns és egységes. Ima a fő akadály a drámairól géniusz szabad működésének utján. A fiatal Írók, akikről itt beszélek, a személyiséget, a drámai alakot keresik. Szinte hallom, amint felkiáltanak: adjatok nekünk hősöket...

Keresik a nagyságot. Elődeik a maguk témáit szinte kizárólag érzelmi és nemi bonyodalmakból merítették,amelyek megfigyelésére nekik már sem ráérő idejük, sem hajlamuk nincs. így hát ezekben éppúgy nem találhatják meg a nagyságot,mint a múlt századból rájuk maradt beszűkült, kimerült, elkopott drámai formában, a laposan realista színészi játékban vagy akár színpadaink és nézőtereink burzsoá felépítésében.- 73 -